Farkaséhes voltam, csak abban bíztam hogy nem egy kihalt helyet találok, ahol aggódnom kell egy esetleges szalmonella miatt. Az állam leesett, egy csurig tele parkoló fogadott az erdő szélén, tele terasszal, étteremmel. A pokoli melegben egy kellemesen hűvös légkondiconált étterembe léptem, ahol egy nagyon szép hosszú barna hajú pincérlány asztalhoz vezetett. Három fogást kértem. Zöldséges zöldborsólevest, amiben vajgaluska volt, főételnek egy pisztrángot, desszertnek rétest. Nem tudok kritikát mondani, mert álmomban nem gondoltam, hogy ízes, minőségi ételt kapok. Ehhez képest, eszméletlen szép csillogó tányéron, roppanós zöldségekkel, hatalmas galuskákkal jött a leves, aztán aranyszínűre sült pisztráng salátákkal, zalai tökmagolajjal ( ezt mindenki próbálja ki) és házi rétessel, olyannal, amit nem ettem utoljára csak a mamám konyhájában akkor is ünnepkor. Meglepetésemre, komoly borlap volt, rajta az egyik kedvenc tételemmel a Konyári Rozéval, hát ennek nem tudtam ellenállni, szállást nem tudtak adni teltház miatt, így a pohár bor miatt pár órát üldögéltem a teraszon olvastam és vártam a 0 maligánt a véremben. Ott még egy meglepetés talált rám egy régi kedvenc kávém a Vergnano, amit nem is tudom mikor ittam utoljára. És a pincér nem kérdezett vissza, hogy mi a ristretto:)
Nem hittem, hogy itthon még meglepődök konyhán, de ez meglepetés volt, minden tekintetben.
