Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Csúcssöröző, meggyőző 5x5 pont

Cake & Beer BudapestCake & Beer Budapest a térképen

Kiváló 2016. decemberben, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2016. december 6.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Beer and Cake nevű egységre a Gault&Millau kalauz hívta fel a figyelmem. Nem sok kiemelt kézműves söröző volt, ahová ne sikerült volna eljutni az utóbbi években de négy mégis akadt, ez az egyik.
Úgyhogy első adandó alkalommal el is látogattam ide. Egy házaspár-hangulatú pár fogadott minket nagyon kedvesen. Látszott, hogy témában vannak a kézműves sörök tekintetében. S az is, hogy hasonló az ízlésünk. Itt az IPA irányzat dominál, aminek nagyon örvendtem. Kértem egy csokis sütit, ami finom volt. Még fejleszthető, de már most átlag feletti. Kaptunk hozzá egy decit abból a sörből, amivel készült, értékeltem a gesztust.
Nem mertem rendelni belőle, mert volánnál ültem, társam meg nem iszik sört egyáltalán. Vettem hazavitelre egy East Costa IPA-t is a Hoptoptól. Jól esett meginni rögtön hazaérkezésem után.
Tetszett a beltér is.
Remek hely ez, megyünk még.
Fotókat igyekszem majd mellékelni, mihelyt hozzájutok a letöltésükhöz.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:Kiváló
Népszerű szállások a környéken
CE Plaza Hotel Siófok - Négycsillagos wellness teljes ellátással
Négycsillagos wellness teljes ellátással
2024.06.02-ig
CE Plaza Hotel Siófok
74.900 Ft / 2 fő / 2 éj-től teljes panzióval
Thermal Hotel Balance Lenti - Balance napok
Balance napok
2024.12.24-ig
Thermal Hotel Balance Lenti
111.240 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hunguest Hotel Helios Hévíz - Legjobb ár
Legjobb ár
2024.12.23-ig
Hunguest Hotel Helios Hévíz
76.320 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval