Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Feltöltődés a csodás Duna-kanyarban

Thermal Hotel Visegrád VisegrádThermal Hotel Visegrád Visegrád a térképen

Kiváló 2015. decemberben, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2016. május 4.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Gyönyörű hely - ez volt az első gondolatom, miután kiszálltunk az autóból. Aztán a recepcióra érve a recepciósok kissé mogorva tekintete láttán egy hangyányit csökkent a lelkesedés, ezért gyorsan le is adtuk a regisztrációs kártyát, és már foglaltuk is el a szobát. A szoba nagyon rendben volt, a kilátás kifogástalan. A wellness részleg sem okozott csalódást -csodás medencék, tökéletes hőmérsékletű víz, és nem győzöm hangoztatni a környezetet. A hangulatos kültéri medence örökzöldek ölelésében, sodró folyosóval, és élményelemekkel nálam mindent vitt. A csend, a béke, a nyugalom, amit ez a hely áraszt, tökéletesen ellazít, és megnyugtat. Aztán este vacsora, üdvözlet a szakácsnak – így tudnám jellemezni a legjobban.
Tökéletes, bőséges, mindenki találhat magának megfelelő ínyencséget.
Két negatívumot tudnék csak megemlíteni, az egyik a számunkra kissé túlfűtött szoba, a másik pedig, hogy gyalogosan nem igazán lehet a sötét hónapokban merre elindulni. De összességében ez az egyik magyar szálloda, ahova bármikor visszamennék.
Tehát csak ajánlani tudom, bármikor bárkinek, télen-nyáron, tuti hely, tuti kikapcsolódás.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:
Tisztaság:Kiváló
Ár / érték arány:
Kényelem:
Szolgáltatások:Kiváló
Étkezés:Kiváló
Elhelyezkedés:Kiváló

Thermal Hotel Visegrád további értékelései

2024.03.24a párjával
Kiváló
Nagyon jól éreztünk magunkat, a szálloda gyönyörű helyen van, az épület berendezése, a wellness részleg is nagyon tetszetős, kényelmes. A személyzet kedves, figyelmes és előzékeny volt. Az étterem tiszta, kellemes kilátással. Nagyon finomakat ettünk, kiváló a választék. Jól éreztük magunkat,...
2024.03.19gyerekekkel
Kiváló
Olyan helyet kerestünk, ami kisebb gyerekeknek ( kisiskolás és ovis) is ideális. A Visi (mint Visegrád) Mókus játszóház nagyon bejött a gyerekeknek. A wellnessben is jól érezték magukat. Külön dicséret illeti az animátor lányokat, nagyon türelmesek voltak a gyerekekkel. Minden nap van gyerek...
2024.02.19a párjával
Először a szálloda nyitásakor, a 2000-es évek elején, gyerekként jártam itt a szüleimmel. Most már felnőttként, a párommal vagyok visszatérő vendég. Ennek a helynek 3 nagyszerű erőssége van: 1. Személyzet. Talán a brand része is, de kivétel nélkül az összes dolgozó végtelen odaadó, kedves, de...

A Thermal Hotel Visegrád legnépszerűbb csomagjai

Thermal Hotel Visegrád Visegrád - Örökifjak 62+ (min. 2 éj)
Örökifjak 62+
Kérd ajánlatunkat!
2024.12.24-ig
Thermal Hotel Visegrád Visegrád - Legjobb ár (min. 2 éj)
Legjobb ár
Kérd ajánlatunkat!
2025.01.05-ig
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Pelion Tapolca - 2 éjszakás ajánlat félpanzióval
2 éjszakás ajánlat félpanzióval
2025.01.06-ig
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
82.460 Ft / 2 fő / 2 éj-től csodás félpanzióval
Hotel Kapitány Sümeg - Kedvezményes ajánlat
Kedvezményes ajánlat
2024.08.09-ig
Hotel Kapitány Sümeg
114.880 Ft / 2 fő / 2 éj-től csodás félpanzióval
Hotel Eger Park - Kedvezményes ajánlat fürdőbelépővel
Kedvezményes ajánlat fürdőbelépővel
2024.12.24-ig
Hotel Eger Park
81.900 Ft / 2 fő / 2 éj-től kiváló félpanzióval