Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Sissi kedvence

Gödöllői Királyi Kastély GödöllőGödöllői Királyi Kastély Gödöllő a térképen

Érdekes 2016. márciusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2016. november 19.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Több alkalommal jártam már a Gödöllői Kastélyban. A barok stílusú kastély szépen, igényesen került felújításra a 80-as évektől kezdődően, de őszintén szólva nekem egy kicsit unalmas a sok hasonló hangulatú, hasonlóan berendezett szoba, amelyek egy idő után már csak úgy jönnek-mennek, egyik a másik után. Az állandó kiállítás összesen 31 teremből áll. 6 teremben a kastélyt építtető Grassalkovich-család életét mutatják be, le lehet nézni a kastély szintén barokk stílusú templomába is a felső szintről, majd 14 teremben Sissi és Ferenc József királyi lakosztályai és a díszterem következik. A Gizella-szárny 6 termében a kastély 20. századi történetét mutatják be.
A kastélypark nagyon békés, szezonon kívül nagy távolságokat lehet úgy bejárni, hogy egy emberrel sem találkozunk össze. A park ingyenesen látogatható, viszont kutyát tilos bevinni.
A kastély épületén belül korabeli stílusban berendezett kávézó működik és kosztümös fotókat is lehet készíttetni.
Évente több alkalommal szoktak családi napokat is tartani, tervezzük, hogy majd a gyerekekkel is visszatérünk valamikor.
A 2500 Ft-os belépőhöz még hozzáadódik a fizetős parkoló díja, ami egy átlagos magyar családi pénztárcához képest nem kevés. Persze Budapestről HÉV-vel is ki lehet jutni, de mivel munkahelyi ügyeket is kellett intéznem, ez az opció nálam nem jöhetett szóba.
A termekben nem lehet fényképezni, ennek oka nem igazán érthető (vaku nélkül sem).
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (20)
Gödöllői Királyi Kastély Gödöllő - Gödöllői Királyi Kastély Gödöllő - Gödöllői Királyi Kastély Gödöllő - Gödöllői Királyi Kastély Gödöllő - Gödöllői Királyi Kastély Gödöllő - Gödöllői Királyi Kastély Gödöllő - Gödöllői Királyi Kastély Gödöllő - Gödöllői Királyi Kastély Gödöllő - Gödöllői Királyi Kastély Gödöllő - Gödöllői Királyi Kastély Gödöllő - Gödöllői Királyi Kastély Gödöllő - Gödöllői Királyi Kastély Gödöllő - Gödöllői Királyi Kastély Gödöllő - Gödöllői Királyi Kastély Gödöllő - Gödöllői Királyi Kastély Gödöllő - Gödöllői Királyi Kastély Gödöllő - Gödöllői Királyi Kastély Gödöllő - Gödöllői Királyi Kastély Gödöllő - Gödöllői Királyi Kastély Gödöllő - Gödöllői Királyi Kastély Gödöllő -

Gödöllői Királyi Kastély további értékelései

2023.12.29a párjával
Átlagos
Az idén is arra készültünk, amit tavaly itt kaptunk az Adventi Kastélynapokon: Csodás miliőben remek ünnepi hangulat, színvonalas programok, kulturált kiszolgálás, igazi rákészülés a karácsonyra, ...hogy az ünnep teljes legyen..., ahogy az idei szlogenjük mondja. Nos, most december 16-17-én nem...
2023.11.20a párjával
Kihagyható
A kiállítás rendkívül fényűző, mutatja az ott megszállt és ott élt emberek gazdagságát.... viszont az építtető családjáról rendkívül keveset tudtam meg a kiállítás szöveges ismertetései alapján.... vidéki múzeumoknál sokkal szerényebb belépőjegy árakkal is sokkal több ismerettel gazdagabban...
2023.10.29a párjával
Kihagyhatatlan
Országunk legnagyobb kastélya sokféle látnivalót ötvöz.Többször jártunk már a kastély kiállításán, de ezt nem lehet megunni, annyira gyönyörű és átfogó. Január végéig látható a Schönbrunn kincsei gyűjtemény is, mely számos személyes tárgyat tartalmaz. Itt nem volt szabad fotózni, így a képek mind...
Népszerű szállások a környéken
Erzsébet Királyné Szálloda Gödöllő - Pünkösd
Pünkösd
05.16-20.
Erzsébet Királyné Szálloda Gödöllő
46.125 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel
Hotel Bellevue Esztergom - Tavaszi előfoglalási akció
Tavaszi előfoglalási akció
2024.06.16-ig
Hotel Bellevue Esztergom
70.467 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Aquarell Cegléd - Legjobb ár
Legjobb ár
2024.12.22-ig
Hotel Aquarell Cegléd
89.610 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval