Előre bocsátom, hogy az átlagos vendégnél talán többet értek az ételek minősége megítéléséhez, mivel főzni tudó, s azt gyakorló ember vagyok. Dolgoztam egy évig szakácsként, sütőipari feltaláló vagyok, értek a húsfeldolgozáshoz és mindenek felett súrolom az enni nagyon szerető inyencek kategóriáját is. Tisztában vagyok vele, hogy egy rántott, vagy bármivel töltött- rántott bordát, sült burgonyát is el lehet rontani, viszont ahol ezen ételek sem jók, az minősítés alatti kategória, tehát ne az ilyen ételek alapján értékeljünk fel egy éttermet! Igazán a többlet odafigyelést, többlet ízlést, többlet szakmaiságot, felelősséget kívánó ételek mérvadóak egy konyha megítélésénél. Vizsgáljuk meg milyen volt a 3800 ft- os, "ropogós" kacsamell és valamilyen fertői tájjellegű névvel illetett göngyölt hús, melyet az ízléses vendéglőben a pincérek kifogástalan szakmaisággal szolgáltak fel. A ropogósnak eladott kacsamell a csupasz felén langyos, a bőrös felén olyan állagú volt, hogy csúzlifára kötve nem egy hegykői ártatlan verebet le lehetett volna vele lőni, de igazából nem rágásra találták ki, nemhogy ízletes vacsorának, melyre erős volt a vágy. Ha az ízére térünk, sajnos az is életünk legrosszabb módon bosszantott kacsamelle volt. Meg is említem, annak ellenére, hogy a családomban, óvatosan, de nekivalókkal mindig fűszerezzük a kacsát is, csak sóval is jobbat lehet készíteni, mert a jól megsütött kacsa önmagában is ízletesebb, mint ez volt. A kacsamell mellé adott savanykás erdei gomba szószt sem lehetett volna jobban elrontani. Ami kifogástalan volt a tálon, az a vörös káposztával töltött rétes. A valamikor párolt, sült, nagyon fáradt hústekercset, melyből minden ízharmónia hiányzott ( csak a nagyon sós füstölt szalonna ordított a töltelékéből, felszelték és a szeleteket az oldalukra fordítva pirították- melegítették, melyhez kissé megfáradt hagymás tört burgonya és sikeres hagymaropogós volt a támaszték. A somlói egy kissé lehetett volna lazább,rumosabb, több, látható pudinggal és az árához méltóan megfelelő mennyiség. Persze, az éhes, békességre, ételre, italra vágyó ember eszik és hallgat, majd álmából felriadva is sajnálja a gyomrát.
