Mivel a pincér éppen kint volt, rögtön kérdezte is, hogy kint maradunk-e vagy bemegyünk. Először azt válaszoltuk, hogy kint, majd a feleségem szép nyugodtan, kényelmesen el tudott szívni egy cigarettát, úgy, hogy a pincér valahogy ez alatt a 6-8 perc alatt nem ért oda hozzánk az étlappal. Ezután az idő miatt inkább bementünk, ahol újabb pár percnek kellett eltelnie, mire végre tényleg foglalkoztak velünk (megjegyzem kint 3, éppen végző asztal volt, bent senki). Ezek után a pincérre már egy rossz szó nem lehetett. Ital: legnagyobb meglepetésemre a rendelt két üdítő nem üveges termék volt, hanem lédig (azt hiszem, elmúltak már azok az idők, amikor még ez volt a szokás), azaz flakonból kimért. Nem örültünk neki. Aztán a leves: Én fácánlevest, feleségem májgombóc levest evett. A két leves nem kellemesen meleg volt, hanem gyakorlatilag tűzforró, hosszú percekig ehetetlen hőmérsékletű volt. Ízre hozta a húsleves kívánalmait, bár a fácánból elég kevés kis cafat jutott nekem, míg a feleségem májgombócát megkóstolva sajnos a gyenge közepes volt a minősége számomra. Lássuk a második fogást: én marhalábszár pörköltet kértem, a feleségem cigánypecsenyét. A pörkölt hozta a falusi kis éttermek színvonalát, semmi több, egyszer megehető kategória volt. Viszont a galuska egy jelentős része kemény, összeragadt (olyan mikróban túlmelegített) volt. Itt is megkóstoltam a feleségem ételét, és a cigánypecsenye ugyancsak a nagy közepes átlagot hozta. És még egy apróságnak tűnő problémám volt: értem én, hogy hirtelen leszakadt az ég és esett egy pár percig az eső, de hogy egy étterem belső helységében az asztal körül folyamatosan 8-10 légy keserítse meg az ember életét, az azért elég ritka. Itt ez is megtörtént sajnos. Nekem nagyon nem jött be a hely, és ez azért sem csak a személyes véleményem, mert az autóba beülve a feleségem azzal kezdte, hogy "azt hiszem én többet ide nem fogok jönni".
