Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Az alföldi szőlészet

Szőlő és bor emlékoszlopa KecelSzőlő és bor emlékoszlopa Kecel a térképen

Érdekes 2023. májusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2023. május 12.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Itt most egy kicsit szubjektív leszek, nem vagyok az alföldi borok kedvelője, pedig, Isten látja lelkemet, megpróbáltam párszor megbarátkozni velük, nem ment. Ez az oszlopos emlékmű a helyi szőlészetnek állít elméket, azaz dicsőíti, vagyis felhívja rá a figyelmet. De ez nem is baj. Bibliai üzenetekkel, áthallásokkal él, a szőlő hogyan s mikor kapcsolódik a szentekhez, vagy a szentek hozzá, Jézus vére a bor, ezt tudjuk, Noé szőlős utalását is ismerjük, a mindenféle Biblia után képzett pótszentek meg hát hol ennek, hol annak a védőszentjei, mint a görögöknél vagy rómaiaknál. Szent Bibianáról, aki a másnaposság patrónusa, még nem is hallottam. De ami a tárgykörben elérhető volt, azt szépen összeszedte a művész. Következésképpen az árokba borult, bortól lerészegült kubikos az egyik legszentebb szent. Magasztos dolog így összehozni az eszmét a rögvalósággal.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Népszerű szállások a környéken
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös - Pihentető napok Kiskőrösön - korlátlan gyógyfürdőzéssel, reggelis ellátással
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös
62.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől reggelivel
Aranyhomok Hotel Kecskemét - Karácsony
Aranyhomok Hotel Kecskemét
96.200 Ft / 2 fő / 2 éjtől választható ellátással
Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel & Konferenciaközpont - 100 % relax csomagajánlat
Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel & Konferenciaközpont
134.700 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval