Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Az utolsó fél óráig nem is lett volna semmi komoly gond, eltekintve az őskorból fent maradt televíziótól, mely úgy recsegett-ropogott, hogy a saját hangját nem hallotta tőle az ember, ha be volt kapcsolva. Miután ezt a portán jeleztük, annyit böffentettek oda, hogy meg kell néznünk a kábeleket. . . Hát ez roppant segítőkész egy megnyilvánulás volt. De sebaj. Megnéztük a kábeleket, a tévé meg recsegett-ropogott tovább. . . Mindegy, ettől még nem oda Buda, bár ideje lenne e régészeti leleteket lapos képernyős készülékekre cserélni, így 2018 év vége felé. Téma lezárva. A szoba tiszta volt, szép nagy erkéllyel. Fürdőszobában hajszáritó. Napi takarítás ugyan nincs, de a szemetet elvitték, új kukazsákot is kaptunk mindig. A szobaárban benne foglaltatott a fürdő belépő, egy műanyag karperec formájában. A fürdő pár perc séta csupán. Eljött a távozás reggele. Fél nyolckor lebaktattunk reggelizni, vonatunk háromnegyed kilenc előtt pár perccel indul, az állomás öt perc gyalogszerrel. Miután elfogyasztottam reggelimet, a recepcióhoz sétáltam, jelezve fizetési szándékomat, hozzátéve, hogy kártyával rendezném a számlát. Párom ez idő alatt még étkezett. A három éjszaka ára 45300 Ft, erre jött még rá 2100 Ft idegenforgalmi adó. Ekkor közölte a recepciós, Sz. Vivien kisasszony, hogy az idegenforgalmi adó (IFA) bizony készpénzben fizetendő. Igen ám, csakhogy mi nem tartunk magunknál készpénzt. Na, jött is a cirkusz, arrogancia a tetőfokon. A hölgy még arra is vette a fáradtságot, hogy előbányássza a foglalást visszaigazoló e-mailt, csak, hogy oda tudja nyomni az orrom alá, miszerint nekem ezt tudnom kellett volna. Hát, sajnos nem tudtam. Most mi lesz? Jön az apokalipszis? De még mennyire, hogy jön! Mint valami gyilkosra, úgy nézett rám a kedves recepciós hölgyike, folyamatosan ismételgetve, hogy már pedig nem tud mit tenni, az IFA készpénzben fizetendő. Mellékesen, számon kérte, hol van a két fürdő karperec. Mondtam, fent a szobában, gondoltam majd a kulccsal együtt leadjuk távozáskor. Ezt is rosszul gondoltam. Fel is lettem zavarva a darab műanyagért, hozzátéve, nézzem csak meg azért, hátha van készpénz. Ezt nevezem vendéglátásnak! Visszatérve a karperecekkel, megerősítettem, sajnos továbbra sincs nálunk készpénz, csak kártya. Ezt meghallván, immár a sarokban lesben álló (ülő) szállodaigazgató is csatlakozott a párbeszédhez, így már ketten kentek-vágtak, aprítottak, hogy miért nincs nálam készpénz, és, hogy ők nem tudnak mit csinálni. Hát, akkor nem tudom, mi lesz, mert sajnos én meg nem tudok varázsolni. Vagy fizetek mindent kártyával, vagy elutalom, nekem mindegy, de szertnék végre fizetni, és távozni. Nem! Sajnos ezt nem lehet, az idegenforgalmi adót nem rendezhetem másképp. Akkor most mi van? Távozzak fizetés nélkül? Mert a vonatunk, ha tetszik, ha nem, fél órán belül elmegy, és nincs kedvem egész nap a pult előtt állni ezt a töketlen, egy helyben topogós hisztit hallgatva, mely szerint nincs mit tenni. Na, ekkor meg is kaptam a parancsot, nyomban menjek be a városba, és vegyek fel készpénzt. Nem is tudtam, köpjek vagy nyeljek. Ez most komoly? Ezek most tényleg beküldtek Lenti központjába, hogy levegyek a számlámról 2100 forintot, merthogy ha törik, ha szakad, de az idegenforgalmi adót nem fizethetem együtt a szállás díjjal? Menten lehidalok! Persze nem ment el a józan eszem, és ezt a tudomásukra is hoztam. Tizenkét éve élek külföldön, dolgoztam recepciósként Írországban, Angliában és Svédországban, jelenleg légiutaskísérő vagyok, így van halvány fogalmam a vendéglátás alapjairól, és amit ez a két b*nkó magának a fizető vendéggel szemben megengedett, az a pofátlanság teteje. Jobb helyen úgy vágnák ki az ilyen tuskókat, hogy a lábuk nem éri a földet. Ha ennek a töredékét megengedném magamnak jelenlegi, vagy megengedtem volna korábbi munkahelyeimen, hamar kézhez kaptam volna az elbocsátó szép üzenetet. . . Felvázoltam lehetőségként - ha eddig esetleg nem fordult volna meg csöpp fejükben - mi lenne, ha fizetnék mindent kártyával, ők meg azután elrendezik a többit, például leveszik a számlájukról a szóban forgó 2100 forintot és átcsoportosítják idegenforgalmi adóvá. Mert a nagy cirkusz közepette ez vélhetően eszükbe sem jutott, de a vendég alázása, kiokítása, lekezelő módon, annál inkább. Ahelyett, hogy a megoldásra törekedtek volna, inkább harcot vívtak az ellen, akinek a kenyerüket köszönhetik. Aztán végül csak rájöttek, hogy nem áll módomban csiribú--csiribá odavarázsolni a készpénzt, így nagy kegyesen közölték, méltóztatnak elfogadni, hogy ne csak a szállást, hanem mindent kártyával rendezzek. Jó negyed órába telt erre az elhatározásra jutni. Ha megoldást kerestek volna, persze két percig se tartott volna az egész. De legalább kibukott a szög a zsákból. Hogy igazán megmutassák milyen durcásak, távozáskor, mikor a kulcsot leadni szándékoztunk, úgy tettek, mintha ott sem lennénk, elfordultak, egymáshoz beszéltek. Nagyon átlátszó és nagyon szánalmas, dedós megnyilvánulás. Nem, hogy el sem búcsúztak, de ránk sem néztek. Hiába köszöntünk a pult mögött, tőlünk alig fél méterre ülő recepciós hölgynek, az inkább félre nézett és beszélgetést kezdeményezett a szállodaigazgatóval. Jobb híján a pultra tettük a kulcsot és távoztunk. Szép banda, le a kalappal. Az ilyeneknek olyan messzire kellene menniük a vendéglátástól, amennyire csak lehet. A közelébe sem megyünk többet ennek a borzadálynak, a kínálat bőséges, karnyújtásnyira panziók, szállodák sokasága.
