Onnan már csak a jeges Dunapart van, semmi más. Szóval, a Márvány. . . parkolás az udvaron. nem nagyon kellett senkivel megküzdenem a helyért, üres volt a parkoló. Az étterem is, de azután egy hölgy kinézett a konyhából és felfedezett. Üljek, ahová akarok. Tényleg, minden asztal üres. Hát kiválasztottam egyet. Étlapon van egy jó hívószó, a zúzaleves. Na ezzel viszonylag ritkán találkozom. Sőt! Akkor egy olyan lesz, meg elcsábultam szinte rögtön a lista elején a rántott májra, kissé billegtem a resztelt májon, mert azt ritkábban lehet kapni, de, gondoltam, a rántott nagyobb biztonsággal remélt találat. És ennek szellemében rendeltem is. Nem túlzok, rendkívül hamar meg is kaptam! Máskor rejtélyes módon várok levesekre, ez most szinte azonnal jött, meleg volt és meglepően finom! Azt vártam, hogy kemény, rágós zúzadarabokkal lesz tele, de nem, puha volt, csudajó, csak dicsérni tudom! A rántott máj is szemre szép volt, de volt aztán benne valami. . . valami házias. A háziast sokszor pozitív értelemben használjuk, de ez itt most nem teljesen fedi ezt. Volt egy mellékíze, attól volt valami nosztalgikus házias felütése, hogy olyan volt, mintha valami már sokat látott olajban készült volna, nem egészen pontosan csak a májízt viselte magán. A püré sem volt valami remek felhozatal, közepes ízélmény. Az uborkasaláta viszont minden igényt kielégített, el volt találva rendesen. Közben beszélgettünk a hölggyel, nagyon sok véleményt cseréltünk ki a rövid idő alatt, gyerekekről, akik idejárnak menzára az iskolákból, a kor hozzáállásáról, az ember és az élet vagyis az étel viszonylatáról. Jó volt csevegni itt. Ajánlom a helyet más érdeklődőknek is! (tegyük hozzá, hogy egy majdnem kiürült uborkástányér végig a szomszéd asztalról figyelt, talán az őt korábban elhagyó gazdája után kiáltott. . . )
