Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Remek hely jó ételekkel és gyenge kiszolgálással

Kerekedi Csárda CsopakKerekedi Csárda Csopak a térképen

2015. júniusban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2015. augusztus 26.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A sok negatív értékelést olvasva meglepett mások tapasztalata, mivel évek óta járunk ebbe az éterembe bringatúrák keretében, igaz csak nyári időszakban. A hely régi tárgyakkal telizsúfolt jellege nekünk mindig tetszett, jó hangulatot árasztott az ebédhez. Az étlap gazdag, eddig minden választott étel ízlésesen tálalva, melegen, ízletesen érkezett, sosem tudtunk az ételre igazán kritikát megfogalmazni. 2014-ben egy idősebb férfi pincér szolgált ki mindig bennünket, kedves, előzékeny volt, sokat beszélgetett velünk. Jó érzésekkel távoztunk. 2015-ben egy fiatal felszolgáló csapattal találkoztunk, akik nem lopták magukat a szívünkbe. Unottak, érdektelenek, alig foglalkoznak a vendéggel, mintha ott se lennénk. Ezt mi is éreztettük azzal, hogy pontosan annyit fizettünk, amennyi a blokkon szerepelt. Az ételek közül nekünk örök visszatérő desszert a palacsintával töltött rétes. Isteni!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Gyenge
Hangulat:
Ár / érték arány:
Tisztaság:
Fényképek (4)
Kerekedi Csárda Csopak - Étel/italKerekedi Csárda Csopak - Étel/italKerekedi Csárda Csopak - Étel/italKerekedi Csárda Csopak - Étel/ital

Kerekedi Csárda további értékelései

2024.05.11a párjával
Kiváló
Nagyon hangulatos , tiszta , színvonalas csárda. Öt napos pihenőnk alatt kétszer tértünk be ide és egyszer sem okozott csalódást. Udvarias ( de nem tolakodó ), figyelmes, gyors, pontos a kiszolgálás. Az ételek bőséges adagok, megfelelő mennyiségű körettel. Nagyon jó a konyhájuk remekül...
2023.12.30családjával
Kiváló
Nagyon szép volt tiszta és letisztult máskor is vissza látogatók ide ha erre járok. Az étel ízletes volt. A kiszolgálás gyors. A pincérek kedvesek, és aranyosak. A légkört családiasnak véltem.
2023.08.12családjával
Kiváló
Az ételek nagyon finomak voltak,a kiszolgálás lehetett volna kicsit rugalmasabb, jobban odafigyelhwttek volna a vendégekre. Ezt le számítva, jó volt
Népszerű szállások a környéken
Holiday Hotel Csopak - Napi ár félpanziós ellátással
Napi ár félpanziós ellátással
05.31-05.20.
Holiday Hotel Csopak
30.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
CE Plaza Hotel Siófok - Balatoni családi vakáció - hétköznapokon extra kedvezménnyel
Balatoni családi vakáció - hétköznapokon extra kedvezménnyel
06.02-20.
CE Plaza Hotel Siófok
34.900 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca - Tavaszi akció
Tavaszi akció
2024.06.30-ig
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
82.042 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval