Emlékezetes

Az elmúlt napokban magasszintű látogatást tettem Hollókőn, és be is néztem pár helyre az Ófaluban. Voltak érdekesebb meg kevésbé érdekes helyek... na, de a legjobb emlék mégis ez maradt a mostani látogatásból! Van egy ilyen Szatyingos nevű házrész, az egyik ház egyik oldala, és bepróbálkoztam itt is. Nem a legkedvesebb volt a fogadtatás, inkább olyan ezt sem szabad, azt sem szabad, és azt hiszem, az egyetlen hely volt, ahol fotójegyet is kellett venni, pedig, legyünk őszinték, azért ebben a házban nincsenek olyan védett népművészeti vagy bármilyen értékek, amik ezt indokolnák, kicsit rendetlenke a beltér, van bolt, venni lehet valamiket, meg hát azért is fizetni kell, hogy információt kapj, szóba álljanak veled. Én meg csak vittem a palesztin gyereket, mutogattam neki hazánk nevezetes népművészeti kincseit, hát, akkor ezt is. Mindenfélét kifizettem, így nagy lehetett már a szám, bementünk a harmadik helyiségbe, ahol a kedvesebbik hölgy éppen takarót szőtt a szövőgépen, amit én kapásból lerongyszőnyegeztem. Itt megridegült a viszonyunk, de nagyon hamar feloldódott, és egészen rövid idő alatt spontán barátok lettünk, pompásakat meséltünk egymásnak, nem tudom, hogyan, de virtuálisan Párizsba is elkeveredtünk, meséltünk egymásnak a Louve-ról is, meg a minden másról, ami eszünkbe jutott és igen emberi hangok ütődtek meg a mindenféle szálak, fonalak, zacsekok, falvédők, vegyes népi kacat között, miközben arab pártfogoltam semmit sem értett a helyzet pálfordulásából, két ember húrra pendüléséből, és igen buta képpel vizsgálgatta a számára ismeretlen közeget. Aztán persze megpróbáltam elmagyarázni neki is, hogy béke van, süt a nap, és az emberek szeretik egymást, hogy éppen jó erre az alkalom, az idő, meg a vér a szívükben.