bartudnajotenni adatlapja

Teljes kiszolgáltatottság érzése mellett, előételünkre hosszasan várakozva azon tanakodtunk, hogy nem lenne-e jobb ötlet kifizetni a számlát, és fogyasztás nélkül távozni. (Később majd kiderül, hogy ez is bőven belefért volna). Előételünk félóra múlva megérkezett, eperlevest kértünk. Számomra túl édesre sikeredett, valószínűleg epervelővel készült, és sok-sok jéggel szervírozták, ami sokáig ehetetlenné tette az egyébként is ehetetlent. Mire megolvadt benne a jég, már semmi kedvem nem volt hozzá. Asztaltársam főfogásával kapcsolatban nagyjából a rendelés leadása után 35-40 perccel közölték, hogy amit ő rendelt az elfogyott (az étlapon nagyjából 6 étel közül lehet választani), gondolhatják mennyire kétségbe estünk, ha ebédidőben 13 órakor elfogyott abból a 6-ból 1. Választott egy másikat. Másfélórás várakozás után (miközben már a hangos zene mellett beszélgetni sem tudtunk) arra gondoltam, hogy a lábamon lévő cipő a korabeli spanyolcsizma fogalmát meríti ki. Olyan kényelmetlen helyzetben voltam kénytelen az étterem adottságai miatt eltölteni ezt a néhány órát, hogy attól tartottam soha többé nem tudok majd lábra állni. Ez ugyan az én hibám volt, mert én választottam az asztalt, de a nem létező konformitás teljes hiányában ez tűnt a legoptimálisabb választásnak. Mire megérkezett az étel, már mindkettőnknek fájt a feje. A sült pisztrángomnak csak egy részét kaptam meg (fejjel, és uszonnyal) nem tudom utóbbi kettő miért tűnt jó ötletnek, hiszen egyik sem fogyasztható, és látványnak sem ízléses. A hal szemei pofátlanul meredtek rám, már-már drámai hatást keltve. Nem mertem ujjat húzni vele, apró fogai veszettül meredtek rám. Testének további része Íztelen volt, fűszerezés nélkül, rosszul átsütve, nem gondoltam volna, hogy valahol még ezt az egyszerű ételt is képesek elrontani. Saláta köretként, száraz, rosszul megmosott (ropogott a homok időnként a fogam alatt) salátaleveleket kaptam (dresszing vagy balzsamecet nélkül), még a saláta szárát sem távolították el. Én kis naiv azt képzeltem, hogy a salátalevek alatt még megbújik egy kis halhús, de tévedtem. Asztaltársam malacpofája agyonsózott, és túlfőtt apró adag hús volt. Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, de nekem a gyengébb a mai [moderálva - a szerk. ] tálalás, amikor egy mély pléh edényből szó szerint „”ki kell bányásznom” az ebédemet. Ebben a tekintetben én abszolút konzervatív vagyok. Tányéron szeretem fogyasztani az étket. Az asztalra elhelyezett kenyérhez nem is mertünk hozzányúlni „tékozló homár” blogján közreadott empirikus észlelése folytán, mely szerint a kenyér feláras. Elképesztő pofátlanságnak tartom. (a számlán, mint „pick-up” szerepel) Elébe mentem a dolgoknak. A számla. Sátáni számok vízszintes rendezése. 690 Ft egy krumpli köretért, egy pléh edényben amiben két annyira parányi szemű burgonya volt elkészítve, hogy még az oroszok sem kellett volna. A számla vége 13. 000 Ft volt. Micsoda arrogancia. Éhesek maradtunk.