Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Visszatérek

Paulaner Sörház - MOM Park BudapestPaulaner Sörház - MOM Park Budapest a térképen

Kiváló 2018. szeptemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2018. szeptember 29.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Egy csütörtök este 6 körül tértünk be ide. Mivel nem először jártunk itt, azt gondoltuk nem ér bennünket meglepetés. Az étterem maga a régi megszokott képet adta és még a felszolgálók megszokott kedvessége sem okozott meglepetést, mindjárt ajánlottak egy csendesebb asztalt. Az étlap annál inkább meglepő volt. Szinte alig tudtunk választani, annyi remek fogás szerepelt rajta. Szerencsére felszolgálónk Zsolt az ital és étel választásnál is remek javaslatokat adott. A húsleves, illetve a korhelyleves csak azért kapott 5 osztályzatot, mert ez volt a legmagasabb. Remek ízvilág, tartalmas és karakteres levesek. A főételnél kicsit szkeptikus volta, mert nekem a Brassói a gyengém és volt már "szerencsém" kevésbé jó kivitelezéshez. De nem itt és nem most. Amikor megérkezett a Grillezett kalamárival (másik főétel) már a tálalás sokat mondott. A burgonya és a hús formázása remekül sikerült, sem túl nagy, sem túl apró, harmónikusak voltak, illettek egymáshoz. Az ízek pedig még ennél is ütősebbek voltak. Fokhagyma is pont amennyi kellett. A házi káposztasaláta pedig telitalálat volt. A séf egyébként szinte minden ételhez ajánl valami eredetit.. Remek. A Brassóinak egy "rossz" tulajdonsága volt csak. Engem függővé tett. Ezért biztosan visszajövünk. A desszert talalása, ízvilága szintén remek volt, bár a suffle kicsit túlkészült. Sebaj! Ennyi legyen minden étteremben a legnagyobb gond. Egy remek este élményével indultunk haza, köszönhetően Paulaner remek csapatának. Elköszönve Zsolt még meginvitált bennünket vasárnapra is, amikor a Sunday Branch kerül megrendezésre. Mit is mondhatnánk erre. I'll be back! Gratulálok, jó a csapat, csak így is maradjon!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:

Paulaner Sörház - MOM Park további értékelései

2020.09.15egyedül
Kiváló
Évtizedes múltra visszatekintő, kifejezetten nagy alapterületű, sok asztalos, tágas, bajor söröző és étterem a MOM Park Bevásárlóközpont emeletén. A hodály jellege ellenére is hangulatos, autentikus hely. Jó pár évvel ezelőtt már megfordultunk itt kollégákkal céges vacsorán, de annak...
2017.11.05családjával
Kiváló
Szuper hely, mindenkinek ajánlom. Kedvenceink a fűszeres sült csirkeszárnyak isteni mártogatossal és hozzá a szuper Salvatore sör. A pincérek figyelmesek és udvariasak. Rendszeresen látogatjuk ezt a helyet!
2017.10.17üzleti partnerrel
Kiváló
Heten, mint a gonoszok...foglalás nélkül mentünk a helyszínre, már ismerve a foglaltsági fokot. A fogadás rendben, nagyon vicces kedvű felszolgáló kezei alá kerültünk, mely csak emelte az est fényét. A kiszolgálásra nem volt panasz, mert gyors volt. A felszolgált ételek nagyon rnedben voltak...
Népszerű szállások a környéken
Colosseum Wellness Hotel Mórahalom - Nyugdíjas kedvezményes ár félpanzióval
Nyugdíjas kedvezményes ár félpanzióval
2024.12.20-ig
Colosseum Wellness Hotel Mórahalom
99.600 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hunguest Saliris Egerszalók - Napi ár
Napi ár
2024.12.24-ig
Hunguest Saliris Egerszalók
62.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Hotel Laroba Alsóörs - Szilveszter
Szilveszter
12.29-01.01.
Hotel Laroba Alsóörs
260.000 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval