Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Sokszínűség csábító köntösben

Starbucks - Árkád BudapestStarbucks - Árkád Budapest a térképen

2017. júniusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2017. június 4.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Nem először jártunk ezen a helyen, többször fordult már elő, hogy vásárlás után beültünk ebbe a kávézóba. Szeretem a hely hangultát, a személyzet mindig nagyon barátságos, mosolygós, figyelmes. Mindenkitől megkérdezik a keresztnevét, amit ráírnak a poharára, ezzel is erősítve bennünk azt az érzést, hogy "értünk vannak", ezáltal is kialkítva egy közvetlenebb viszonyt. Mivel nem ismerünk minden terméket, készségesen segítenek a választásban, melyik felel meg leginkább az ízvilágunknak.
Eddig mindig meleg italokat fogyasztottunk, de a jó időre való tekintettel a legutóbbi választásunk 2 hideg ital volt, mindkettő kávémentes. Az egyik tejszínes-karamellás volt, a másik pedig tejszínes-csokis. Az ital összekeverése után a jégdara, ami benne volt, teljesen elvitte az ízeket, melyek külön-külön nagyon finomak voltak. Vízessé, íztelenné tette. A csábító kinézete alapján sokkal finomabbnak gondoltuk, mint amilyen valójában volt.
Az előző alkalmakkor fogyasztott meleg italok sokkal jobban ízlettek nekünk, krémesebbek, ízletesebbek voltak.
A legutóbbi "melléválasztásunk" ellenére továbbra is be fogunk térni, ha arra járunk, hiszen még sok mindent nem kóstoltunk meg. Az árak szerintem az átlagosnál magasabbak, de a hely hangulata és kedvenc italaink még mindig rabul ejtenek minket.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:Átlagos
Tisztaság:
Fényképek (4)
Starbucks - Árkád Budapest - Étel/italStarbucks - Árkád Budapest - Étel/italStarbucks - Árkád Budapest - Étel/italStarbucks - Árkád Budapest - Étel/ital

Starbucks - Árkád további értékelései

2017.07.25egyedül
Kiváló
A budapesti plázák közül az Árkádot nem igazán kedvelem, túlságosan nagy, nem átlátható, olyan, mint egy végtelen labirintus, rengeteget kell gyalogolni az egyes üzletek közül, szerintem nem jó az elosztása, felépítése. A parkolója hatalmas, de könnyű benne eltévedni, mert minden szint és oldal...
2017.03.23a párjával
A karácsonyi bevásárlás során bukkantunk a kávézóra az Árkádban (kicsit messzebb található a bevásárlóközpont központi gyorséttermi részétől), alapvetően azért álltunk meg, mert különleges, egyedi pörkölésű kávék kínálták magukat szép csomagolásban, melyekből ajándéknak vettünk. De kaphatók...
Népszerű szállások a környéken
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös - Kikapcsolódás Kiskőrösön korlátlan gyógyfürdőzéssel, félpanziós ellátással
Kikapcsolódás Kiskőrösön korlátlan gyógyfürdőzéssel, félpanziós ellátással
2024.12.24-ig
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös
69.900 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Belenus Zalakaros - Belenusi pihenés félpanzióval
Belenusi pihenés félpanzióval
2025.03.02-ig
Hotel Belenus Zalakaros
87.300 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Thermal Hotel Balance Lenti - Senior hétköznapok fürdőbelépővel
Senior hétköznapok fürdőbelépővel
2024.12.24-ig
Thermal Hotel Balance Lenti
109.440 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval