Ételek, italok túlárazottak, főleg a minoseghez képest. Csak muszájból javaslom. A pincérek elszálltak maguktól, lekezelőek. Nem sikerül átadni, h figyelnek rám.
Kora este értünk az étteremhez, ahol foglalásunk volt. Szerencse vagy nem, de több turista csoport is éppen akkor volt ott. Így a hangulat az élő zenével egészen kellemes volt, viszont a felszolgálók inkább a valutát részesítették előnyben (mi hátra maradtunk a felszolgálásban). Az étel nem volt ici-pici adag, de a székelykáposzta nem is volt finom egyáltalán.
Azt nem tudom, miért nem jártam itt évtizedek óta. Próbálom megfejteni. Mindig itt van az ember orra előtt, de valami (jogos? nem jogos? ) kép él az emberben, hogy ez valami gazdag turistáknak működő lehúzós rablótanya, ahol azért annyira jól nem is főznek. Gulasch-chikos bóvli. De nem tudom, mire emlékszem. Gellért szálló sarka.
. Ma, hirtelen ötlettől vezérelve bementem, ebédidőben, és teljesen üres volt. Még arra is gondoltam, hogy talán bezárt, nincs nyitva. Két idősebb pincér unatkozott a beltér közepén, bánatosan néztek kifelé az kirakatüvegen az utcára. Na, de én életet leheltem a házba, egyből jöttek, fogadtak, hova üljek, bárhová, ahova csak kedvem tartja. Étlap, gulyás leves, nem rabló áron, nem túl soká hozták is, kis bográcsban, erőspaprika a másik asztalról hozzá. Majd gombás-tejszínes karajra fájt a fogam, az sem jött túl soká, és egészen jó volt. Csupa öröm volt eddegélni. Végén egy üveg Pilsner Urquell, és mindezt egész elfogadható áron kaptam úgy, hogy még a szervízdíj is benne volt a számlában.
Éhesen kerestünk megfelelő helyet ahol egyszerű, de finom késői ebédünket szerettük volna elfogyasztani,ezért betértünk a külsőre hangulatosnak tűnő étterembe. Az árakat ismerik, de ilyen drágán ilyen pocsék kaját még nem ettünk, ha ízletesek lettek volna a megrendelt fogások nem sokalltam volna a számla végösszegét de gyomorrontásért.
. . A bajai halászlé borzalmas, a húsleves gazdagon ízetlen, az oldalas ehető volt, számunkra nagy csalódás ez a vendéglő, a rengeteg betérő turista ellenére.
Egy könnyű ebéd céljából kerestük fel a helyet. Szívélyes volt a fogadtatás, egyből egy szabad asztalhoz kísértek, máris hozták az étlapot és itallapot. Az evőeszközök kicsit megkopottak voltak. Az ár / érték arány tekintetében picit el voltak szaladva az árak más hasonló hellyel összehasonlítva.
Az étel nagyon finom volt, csak nagyon kevés az árához képest. A sörömben pedig valami rejtélyes dolog úszott a legalján, amit azért is furcsállottam, mert frissen csapolták a tartalmát. Valószínűleg a pohár nem volt megfelelően elmosva. Amikor felfedeztem, kihalásztam és már nem volt gusztusom a maradékot elfogyasztani a pohárból. Mással nem volt probléma.
4Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
3Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.