Gyenge
2015. decemberben, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2016. január 11.Nem ajánlom a helyet másoknak!
Hétköznap este tértünk be egy sörre a Ferenc körúton lévő Western Pub-ba. A hely enyhén romkocsma jellegű, főként a mosdót illetően. Italozás közben megéheztünk és mivel az étlap alapján ígéretesnek tűnt a házi hamburger, gondoltuk kipróbáljuk. Bár ne tettük volna! A buci ehetetlen száraz volt, a hús túlsütött, és ezt még az sem segített csillapítani, hogy valamiféle szósz lett volna benne, ugyanis az teljesen hiányzott belőle. Az étlapon sem volt tételesen felsorolva, hogy mit kéne tartalmazzon a hamburger, így nem tudtuk meg, hogy alapból nincs hozzá szósz, vagy a szakács volt feledékeny. Aki jó hamburgerre vágyik, az ne ide menjen enni.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok: Kiszolgálás: Hangulat: Ár / érték arány: Tisztaság: Western Pub Budapest további értékelései
2016.11.30barátokkal
Gyenge
Egyetemi csoporttársaimmal szerveztünk meg egy találkozót péntek este, egyik társunk foglalt itt asztalt. Hogy miért pont a Western Pubra esett a választás? Mert itt talált helyet, s lévén ő nem budapesti és nem is a fiatal korosztályból való, nem tudta, hogy mire számíthatunk. Ahogy már a címből...
Népszerű szállások a környéken
Kedvezményes ajánlat
05.31-09.08.
85.500 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval
2 éjszakás ajánlat
2026.04.15-ig
77.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Kedvezményes ajánlat fürdőbelépővel
2024.12.24-ig
81.900 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval