Átlagos 2016. novemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2016. november 26.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Nemrég sétáltunk a Rádayn és úgy botlottunk ebbe a wok bárba. Mivel gluténérzékeny vagyok, ezért fontos számomra, hogy mit ehetek.
Itt sikerült találni az étlapon: - ananászos-édes chilis rizst (csirke feltéttel) - az adag nagy volt, a dobozt jól teletömték. A rizs úgy összeragadt, hogy egy kockaként jött ki - nálam ez inkább hátránynak számít. A belevaló elég gyér volt, talán ananászból csak a lecsöpögtetett levét tették bele vagy valamilyen ízesítőt. Póréhagymából annál többet találtam. Viszont ami kiverte a biztosítékot, az az volt, hogy többször is rákérdeztünk csípni fog-e, de biztosítottak róla, hogy egy gyerkőc is megbirkózik vele. Hát nem így volt. Kb 3 kanál után jobbnak láttam átadni az ételt a páromnak (aki szereti a csípőset).
- szecsuáni pirított tésztát (marha feltéttel) - adagban jóval kisebb volt, mint a rizses étel. A zöldség (cukkini) nyer volt, a hús pedig rágós. Arányaiban cukkiniből volt benne sok, húst alig találni.
Összességében elégedetlenek voltunk, főleg azért, mert én (aki miatt wokozunk) nem élvezhettem az ételt a csípőssége miatt. Ízben sem volt a legjobb, így máskor a jól megszokott helyünkre megyünk ...
Volt egy koncert tegnap a Bakáts téren, és mivel hosszú volt a nap, hát elmentünk közben vacsorázni a feleségemmel. Adja magát, hogy akkor a Ráday utca... ott meg ugyebár úgy van, hogy mész-mész a jobb meg nem annyira jobb helyek között középen, szimatolsz és ahol kedved támad, vagy éppen...
Az étterem bejárata előtt egy kis állványon lótuszvirágot helyeztek el, mellé az étlapot, amit áttekintve érdemesnek találtunk betérni. Jól megfér a menübdn egymás mellett a ramen és a sushi. A wok ételeket természetesen frissen készítik előttünk. A kiszolgálás kedves, az ízek jók voltak. erdemes...
25 év Budapesti lét után 30 éve Baranyai vagyok, nem járok sűrűn Pesten, de ha tehetem, beugrok egy ramenre, mert valami szuper. Próbáltam már lekoppintani, de ilyenre még nem sikerült, azért rajta vagyok az ügyön... :-) Többször jártam már itt, mindig kellemes volt a tapasztalatom, nem csak a...