Tiara a hegy zöld haján

Ha Budapest ékeit vennénk sorba, talán a pesti oldalon a Hősök tere kerülne a dobogóra, de a budain talán a Gellért szobor, ami annyira meghatározó, hogy nem lehet elmenni mellette méltatás nélkül sehogy sem. Hányszor fordult elő, hogy nappal vagy este jöttem át az Erzsébet hídon, és meghökkentően szép most is, megvilágítva naptól vagy mesterségen fénysugaraktól. De hát az egész hegy is róla szól, valahogy a királyság, korona Magyarországra érkezését meg a keresztény egyház hódítását is hozzá kötjük, és ez valahogy kitörölhetetlenül beépült a történelmünkbe, erősen egyirányban befolyásolva azt. Valahogy ettől kezdve lett a világi uralkodó, az elnyomás ereje erős támasza az egyháznak, és fordítva, a királyokat dicsőítő egyház felmentett bármilyen tett alól bármilyen koronás tömeggyilkost. Lehet, hogy ezt nehezményezte Vata, a pogány vezér és a legenda szerint az ősi hitüket elvevő felelőst valami hordóban legurították a Dunába. Ezt vértanúságnak nevezi az utókor. Persze, ha máshonnan néznénk, és holnap jönne egy új próféta, hogy azonnal tagadjátok meg Jézus Krisztust és imádjátok Allahot vagy Krisnát, feltételezem, hogy az új hír hozója ugyanilyen barátságtalan fogadtatásban részesülne. De mit is érne ez a város legendék nélkül? Vagy bármilyen város? Tehát Gellért 7 méter magas szobra ott magasodik ma a part felett, egy hatalmas keresztet emel az egyik kezével, a mellékalakja meg már egy megtért pogány, aki nem fogja bántani őt. A szobrot pillanatnyilag tatarozzák, körbe van kerítve, a vízesés a lábai alatt viszont zavartalanul folyik. Időnként, bár nem akarok tippeket adni, valami vicces fazon nagy mennyiségű sampont vagy mit szór bele, ez eléggé bizarr módon fokozza a látványt, viszont erősen rombolja a környezetet. Egy ideje nem fordul ez elő, gondolom, a bekamerázás ezen a problémán is jótékonyan segít.