A szomszédvár

A Waterfront Lodge vendégei voltunk, aztán beszéltünk a vacsoráról, a panzióban előre meg kell egyezni, hogy miből mennyi lesz, és közben felmerült, hogy nem igazán vannak felkészülve a Márton napra. De a lány a recepción szívesen ajánlotta a szomszéd intézményt, a Family éttermet. Átmentem, megnéztem és el is döntöttem, hogy ok, átmegyünk vacsorázni oda. A teremben egy darab kétszemélyes asztal volt, a többinél több szék is volt, de minket a kétszemélyeshez irányítottak, azzal együtt, hogy az összes többihez nem jött senki. Kissé szűk volt és így kissé kényelmetlen is. De nem panaszkodom, csak olyan fura, amikor így indokolatlanul elpakolják az embert valahová. Viszont az a vöröshajú lány, aki kiszolgált minket, olyan szép volt, hogy a szemem fennakadt, elfelejtettem egycsapásra a születést és a halált, csak hálás voltam Istennek a művéért. Mondjuk abszolút tisztában is volt a jelensége jelentőségével, magabiztos és nemes szépség, de ezzel együtt kifogástalanul végezte közben a dolgát. Én a libanyak-levesre utaztam, a közepesnél jobb volt, talán kissé zsíros, de a másodiknak kért kacsamellekkel szemben semmi kifogásom nem volt. Feleségem is szívesen emlékszik erre a vacsorára. Ugyebár, aki Márton napon nem iszik újbort, annak a legkormosabb kondér jut a pokolban, Lucifer beletöri a háromágú szigonyát a farpofái közé és egymillió évig bánhatja, hogy nem tisztelte jobban a hagyományokat. Tehát - mivel többféle újbor volt - bennünket ez a veszély már nem fenyeget idén legalábbis. Rose-t ittunk a vacsorához, azt tartottam illőnek hozzá, öblítő, friss, üde ital volt, sokat dobott a vacsorán. Úgy fizettük 16600 forintot, hogy a leves 2200 volt, egy rostos őszibarack 600, kacsacomb káposztás tésztával 3800, kacsamell 7600, Frittman kékfrankos Rose meg 2400, 4 decire számolva. Nem, nem tartottuk soknak.