Jó 2017. februárban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2017. március 7.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A szállodában 4 napot töltöttünk el a párommal, és barátainkkal. A szoba kellemes,tiszta, pluszként kiemelném, hogy ebben a szállodában volt az első alkalom, hogy az éjszakák zajmentesek voltak, nyugodtan tudtunk pihenni. A bár részen kedves pincér, barátságos, mégsem tolakodó. A reggeli és vacsora pazar, rengeteg a választék, finom ételek! Ottlétünkkor szinte teltház volt, mégsem kellett a vacsoránál várni az italra, rögtön jött a pincér. A fürdő résszel voltunk kicsit elégedetlenek: már reggel 10 órakor szinte nem lehetett találni szabad nyugágyat, illetve a szauna bár és az étteremnél lévő bár csak 11 óra után nyitott ki, ez kicsit késői kezdés úgy vélem. Ami számunkra még nagyon fura, hogy a szauna használat a szálloda vendégeinek is plusz 1500.-ft/fő/nap!? Közel százezer forintot fizettünk a szállásért, szerintem bele fért volna ebbe az összegbe a szauna használat is. Pozitívum a fittness terem, mely kíváló gépekkel van felszerelve, illetve hogy van szolárium gép. Mindent összevetve nagyon jól éreztük magunkat, pozitív élményekkel gazdagodtunk ismételten.
A recepciós kollegák kivalóak, kedvesek, szolgálatkészek. . A szoba terasza elött talalható rész ápolatlan méhlegelö, egy gazos terület. Nem ezt várnánk egy ilyen hotelben. A WC tisztasaga kívánnivalót hagyott maga után, a vízköves mosdócsap sem volt gusztusos. Az egyszeri...
Összességében a pihenés jól sikerült, a szoba kényelmes volt, az ételek finomak voltak. A szálloda a régi emlékeimhez képest kissé kopott, legalább is az árhoz képest. Kisfokú felújítást igényel. A szauna használatot nem szerencsés külön díjért ajánlani, használatának a díja bele kell, hogy...
A lift sokszor nem működött, sokat kellett várni rá. Ettől eltekintve kitűnő a szálloda, a környezet nagyon szép, végül az ételek kiemelkedően változatosak és ízletesek. Köszönöm, hogy megküldték az ottfelejtett fürdőruhámat, de nagyon nehéz volt telefonon elérni a szállodát, a recepciót...