Kiváló 2014. októberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2014. október 26.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Közel 3 éve jártam itt utoljára, és a színvonal azóta sem változott. Remek konyha, ellátás, és elhelyezkedés jellemzi a szállodát. Az egyetlen, ami közvetlen összeköttetésben áll a gyógyfürdővel, ahol ráadásul a hotel vendégei részére külön, saját gyógyászati szolgáltatások is igénybe vehetők. Tágas a fürdőszoba, és a szobában bőséges pakolási lehetőség található. Saját őrzött parkolója van, ami közvetlenül a hotel hátsó bejárata felől is megközelíthető. A személyzet kézséges és figyelmes, az éttermi kiszolgálás és leszedés gyors, pontos. A takarítás minden nap, már reggelizésünk közben megtörtént. Az árban benne foglaltatik a félpanzión kívül (külön bio-sarokkal)a gyógyfürdő, az élménypark,(ahol az itt tartózkodásunk mindhárom éjszakáján éjfélig lehetett fürdőzni) és 16-17 óra közötti tea-kávé, és sütemény büfé is. Megújult a saját wellness részleg is, egy pezsgőfürdő és 5 különféle szauna várja azokat a vendégeket, akik inkább a hotel nyugalmában szeretnék ezt élvezni. Kellemes , jó hely, amint a fürdő, és a város is, jó szívvel ajánlom.
Etelek finomak voltak es boseges. A mellettunk levo szobaban dohanyoztak, igy szelloztetni miattuk sokszor nem lehetett. A szalloda fala itt ott felelmetes, foleg az erkelyeknel. A furdoben nem volt szappan, bar soha nem hasznalom. A butorok nemelyiken vmi odafrocskolt cucc volt. Standard szoba,...
Ami nem tetszett: Sok az ukràn/ orosz vendèg akik nem igazàn vannak tekintettel màsokra sem az ètkezèsnèl sem a fürdőben bàr ez nem a szàlloda hibàja . A gyerekeknek van 2 jàtszószoba,egy a kicsiknek ès egy a nagyobbaknak ahol van xbox...
Vendéglátós vélemény! Szálloda tényleg "retro" ágyrugók nyikorognak, nem igaz, nem lehet kicserélni! Étkezéssel problémák! Szuper konyha, jó ételek, megfelelően elkészítve, de az igénybevétel erősen korlátozott! "Holtszezonban jártunk ott", 10 perccel vacsoraidő megkezdése után, nincs szabad...