Jó 2020. augusztusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2020. november 12.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Felemás érzésekkel távoztunk a szállodából, alapvetően pozitív összképpel. Sok apró dolog árnyalta be az ott tartózkodásunkat, lehet, hogy túl nagy elvárásokat támasztottunk és nem segített az sem, hogy a járvány első hulláma utáni időszakban mentünk. Ez látszott a személyzeten akik nehezen tudtak megbirkózni a folyamatos teltházzal, az ételek például sok esetben silány minőségűek voltak. Igazából a konyhával volt a legnagyobb problémánk, nélkülözött minden eredetiséget és változatosságot, tömegétkezde jellege volt. A szállásnak az a szobája ahol voltunk felújításra szorul, a fürdőszobaajtó annyira el volt deformálódva, hogy nem lehetett bezárni, az erkélyen pedig pergett a vakolat. Ettől függetlenül tágas és csendes, pihenésre alkalmas még kisgyermekkel is. A hotelnek alapvetően nem sok saját szolgáltatása van, ám a fürdőkomplexum minden igényt kielégít, és a szállodából közvetlen az átjárás oda, így a szolgáltatások köre talán Magyarországon itt a legszélesebb körű. A strand miatt visszamennénk.
Etelek finomak voltak es boseges. A mellettunk levo szobaban dohanyoztak, igy szelloztetni miattuk sokszor nem lehetett. A szalloda fala itt ott felelmetes, foleg az erkelyeknel. A furdoben nem volt szappan, bar soha nem hasznalom. A butorok nemelyiken vmi odafrocskolt cucc volt. Standard szoba,...
Ami nem tetszett: Sok az ukràn/ orosz vendèg akik nem igazàn vannak tekintettel màsokra sem az ètkezèsnèl sem a fürdőben bàr ez nem a szàlloda hibàja . A gyerekeknek van 2 jàtszószoba,egy a kicsiknek ès egy a nagyobbaknak ahol van xbox...
Vendéglátós vélemény! Szálloda tényleg "retro" ágyrugók nyikorognak, nem igaz, nem lehet kicserélni! Étkezéssel problémák! Szuper konyha, jó ételek, megfelelően elkészítve, de az igénybevétel erősen korlátozott! "Holtszezonban jártunk ott", 10 perccel vacsoraidő megkezdése után, nincs szabad...