Kiváló 2015. szeptemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2015. szeptember 28.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Nyugdíjas párként jártunk a szállodában szeptemberben, egy kifejezetten nyugdíjasoknak szóló ajánlat keretében. Sok helyen megfordultunk már férjemmel az évek alatt (ami nem kevés, ez a környék eddig elkerülte a figyelmünket. A szálloda maga csodálatos, legalább egy nap volt, mire mindent felfedeztünk a műemlék kastélyrészben. Korhű barokk bútorok között olvasgattunk az olvasószobában, teáztunk a hölgyszobában. A wellness részlegben mind az élménymedence, szauna, a napozóterasz (ide még este lejöttem olvasgatni, a megvilágítás miatt, ami varázslatos volt) a kényelmünket szolgálta. Finomakat ettünk, figyelmes kiszolgálás mellett. Arra külön ügyeltek, hogy gyomorkímélő, diétás ételek is kerüljenek a svédasztalra. Bőséges volt, külön köszönet Csaba séfnek, aki a vacsorát figyelemmel kísérte és megismerhettük, valamint a lábatlan tyúk receptjéért.:) A kastély kertjében a finom ételek után nagy sétákat tettünk. Reggeli után a lovakban gyönyörködtünk. Minden nagyon ápolt és gondozott volt, harmóniát sugárzott. Biztos, hogy visszajövünk ide.
Közel a szlovák határhoz, rengeteg látnivaló van a közelben - amit a szálló a honlapján is propagál, órára, percre kidolgozott autóstúra javaslattal-. Maga a szálló és a környezete hangulatos, szépen kialakított. Finom ételek, kedves személyzet. A szobák igényesen felszereltek. Ár értékarány...
Először a pozitívumok: többségben kedves, segítőkész személyzet. Finom ételek. Kicsi, de kellemes és tiszta wellness. Akkor a többi: Az egyik recepciós hölgy nagyon nem oda való. Az objektum számomra egy összehordott, jellegtelen, giccses valami. Sajnos, már köze sincs az eredeti kastélyhoz....
A környezet és a hotel szépsége elvitathatatlan! A kastély szárnyban télen a szobában a hőmérséklet 17 fok, ami éjjel nappal ugyanennyi volt, a szobát felár ellenében foglaltam. A csomag tartalmazott masszázs kedvezményt amiről a fizetésnél derült ki, hogy nem tudják figyelembe venni, mert...