Érdekes 2023. augusztusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2023. szeptember 30.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Előzetesen már sokat hallottunk az igali gyógyfürdőről. Mivel sajnos rossz időt fogtunk ki a nyaralásunk alatt, elutaztunk ide. Nyitásra mentünk, de már akkor hosszú volt a sor, de viszonylag gyorsan bejutottunk. Kikértük a szekrényeinket, majd mentünk is a medencékhez. Sajnos már olyan sokan voltak, hogy nem tudtunk sehová leülni, így az egyik ablak mellé tettük le a holmijainkat. A benti medencével kezdtünk, de az én kedvencem a kinti forró gyógyfürdő lett. Nagyon tetszett, az eső sem volt akadály, mert volt fedett része. És a kissé hűvös idő ellenére kifejezetten jólesett a meleg víz. A Nap folyamán többször áztattuk magunkat itt. Gyerekekkel érkeztünk, a nekik kialakított medence szuper, ott annyira nem volt nyüzsi. A bejáratnál lévő büfében ebédeltünk, a gulyásleves roppant finom volt - ezt ki kell hogy emeljem. A rántott hús pedig olyan, amilyennek lennie kell. Forrócsoki és a kávé szintén finom. Egész napunkat ott töltöttük, jól éreztük magunkat.
Július végén a Balatonnál nyaraltunk és mint oly sokszor volt pár hűvös,esős napunk.Akkor döntöttük el,hogy elmegyünk egy kis thermál fürdőzésre,amit nem bántunk meg.Mikor odaértünk elsőre kicsit megijedtünk,mert rossz idő lévén rengetegen álltak sorba a pénztárnál.Viszont ahogy beértünk a sok...
Minden hónapban 3 napot eltöltünk itt.Évek óta visszajárunk kedves segítőkész emberek a településen nem tudsz úgy végigmenni az utcán,hogy ne köszönnének az emberek.A fürdővíz jót tesz nekünk.Amíg tehetjük visszajárunk a fürdő területén lévő vendégszoba kulturált tiszta. Mindenkinek csak ajánlani...
Nagyon tetszett a fürdő, igaz csak kétszer voltunk itt, de most sem csalódtunk. Minden víz meleg, sok étterem, elég jó árakkal. Megtalálja Mindenki magának valót, medence (gyógy, wellness, úszó) és ételek terén is.