Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

A templom távolabbi előtere

Szent Jakab Látogatóközpont LébénySzent Jakab Látogatóközpont Lébény a térképen

Érdekes 2023. áprilisban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2023. április 9.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Szóval, ide kell bemenned először, hogy bejuss a kis tér másik pontján lévő templomba. Itt lehet jegyet venni, itt volt a bencés szerzetesek monostora, máskor a nővérek zárdája is, Az ország egyik legrégebbi ilyen intézménye, persze, ez nem látszik rajta, mert most meg az ország egyik elsőkként rendbehozott műemléke is egyben. Ebben az épületben lehet helyeket bérelni, zarándokszállás is van, lehet használni mellékhelyiségeket, és persze kegytárgy stb. bolt is van, ki is néztem magamnak némi pannonhalmi bort, meg pannonhalmi pálinkát, meg is beszéltük a hölggyel, hogy templomlátogatás után visszajövök, megveszem, mert azért megsem valami piásüvegekkel a kezembe mászkálnék a templomban, de aztán nem lett az egészből semmi, elfelejtődött, a legnagyobb sajnálatomra.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (9)
Szent Jakab Látogatóközpont Lébény - BelsőSzent Jakab Látogatóközpont Lébény - BelsőSzent Jakab Látogatóközpont Lébény - EgyébSzent Jakab Látogatóközpont Lébény - BelsőSzent Jakab Látogatóközpont Lébény - EgyébSzent Jakab Látogatóközpont Lébény - EgyébSzent Jakab Látogatóközpont Lébény - EgyébSzent Jakab Látogatóközpont Lébény - EgyébSzent Jakab Látogatóközpont Lébény - Külső kép

Szent Jakab Látogatóközpont további értékelései

2021.11.27a párjával
Érdekes
November vége, így látogatók éppen csak mi voltunk. A templom fantasztikus, szerencsére elég jó állapotban van. Különleges érzés e régi falak között járni. El is időztünk itt, csodáltuk e építészeti remeket és hallgattuk a hölgy információit. A látogatóközpont a régi paplak köveire épült és most...
2016.11.20a párjával
Kihagyhatatlan
Évekkel ezelőtt jártam már itt kifejezetten a templom megtekintése céljából, azóta egy igényes látogatóközpont épült a templom mellé. A Szent Jakab Római Katolikus Templom 1206-ban román stílusban épült Árpád-kori templomunk, egykori bencés apátsági, majd jezsuita templom és középkori monostor....
Népszerű szállások a környéken
Duna-Beach Apartman Kimle - Duna parti pihenés a Szigetközben
Duna parti pihenés a Szigetközben
2025.01.01-ig
Duna-Beach Apartman Kimle
50.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től ellátás nélkül
Vulkán Wellness Hotel és Kemping Celldömölk - Napi ár félpanzióval
Napi ár félpanzióval
2024.12.21-ig
Vulkán Wellness Hotel és Kemping Celldömölk
35.280 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Sokoró Fogadó Sokorópátka - Napi árak félpanziós ellátással
Napi árak félpanziós ellátással
2024.12.31-ig
Sokoró Fogadó Sokorópátka
41.500 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval