Kiváló 2020. júliusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2020. augusztus 4.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Első nap az alkoholos koktélt (ház specialitása) sikerült alkohol mentesen kapnom. Bár a pultos váltig állította, hogy van benne 4 cl alkohol?! (2500,-Ft, egye-fene) Takarítás a szemét elviteléből állt, illetve 4. (utolsó) éjszakára lecserélték az ágyneműt, ami teljesen felesleges volt. Első nap elfogyott a kávé. Kértem a takarítónőt pótolja. Nem volt nála, ezért megígérte, szól a főnöknőjének és délután hoznak. Ezt a négy nap alatt nem sikerült pótolni, de tudtunk nescafét vásárolni a közelben. Étkezés, ami választékos és finom is volt, ha maradt, nagyon nehézkes és lassú volt az utánpótlás. Mire megettük a levest, a második fogás már nagyon hiányos volt. Sok üres tál, amit lassan pótoltak. Sütemény azt soha sem sikerült enni, mert mire oda került a sor már csak hűlt helye volt. Ugyan ez vonatkozott a gyümölcsre is. Nem szokásunk összegyűjteni az ennivalót, csak sorban egymás után választunk ételt. A személyzet készséges, nagyon kedves. Árához képest nem nyerte el tetszésemet. Többet vártam tőle.
Május 11-12! Tapasztalás: A szobában nincs szárító, fogas bármi amire a vizes fürdőköppenyt törölközőt lehetne tenni. A törölközőszárítót nem működtetik! Beletapadt hajak az ágytakaróban. Nincs nyitható ablak. Fűtés nem szabályozható. Wellness részen erős bűz terjeng nem a fertőtlenítő szaga. Az...
Hiányoltam a Lobbyban és a teraszon az asztalokról a gyertyákat és az itallapokat, a látványkandallót (amit esténként sem kapcsoltak be) és a zenét a nyilvános helyeken (étkező kivételével) ami hangulatosabbá tette volna az ott létet. Nem volt lehetőség étkezni az étkező teraszán. Nem volt játszó...
Igazából mindennel elégedettek voltunk, mindenki nagyon kedves és segítőkész volt. Egyetlen hiányosságot tudnék mondani, hogy az étteremben lévő listán, melyen az allergének szerepeltek, nem szerepel a hozzáadott cukor/méz. Mivel kisbabával érkeztünk, 2 éves kor nekik nem ajánlott fogyasztani,...