Átlagos
2015. januárban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2015. január 8.Ajánlom a helyet másoknak is!
Előre bocsájtom: remekül éreztük magunkat a hotelban töltött 2 napban, ehhez jelentősen hozzájárult a gyönyörű téli környezet, valamint a szálloda év eleji félházas szellőssége, és a maximálisan pozitív hozzáállásunk. Az észrevételeimet azért teszem, mert tanúságos, hogyan lehetne egy kis odafigyeléssel, szívvel, szeretettel, persze némi anyagi ráfordítással valamit jobban csinálni.
Amikbe ütköztem apróságok, de sok kis apróság, ami egy kis kellemetlen gombóccá áll össze.
Amivel megérkezéskor rögtön szembesül az ide látogató Vodafone előfizető, hogy a hotel területén nincs Vodafone szolgáltatás. A térerő hiányát kérdésemre a recepciós is megerősíti. Nem a szálloda hibája ugyan, de ezt szerintem illenék előre jelezni a hotel leírásában. Így lenne korrekt.
Szomorú egy szobába belépve, azzal szembesülni, hogy az egyik éjjeli lámpa ernyője hiányzik. Az amúgy is erősen átlagosan szürke szobában sehol egy ízlésesen és jól megválasztott kép a falon, sőt semmilyen. A karnissínből az egyik sötétítő három görgője kicsúszva. A WC ülőke és fedél többször tákolva, újracsavarozva is lifeg, csúszkál a WC csészén. A mosdó feletti bútor tetején egy árva földelőkábel kandikál kifelé.
A wellness részlegben tizenegynéhány egyszerű műanyag székre lehet leülni, esetleg fürdőköntöst, lepedőt elhelyezni, na és alig néhány pár fogasra a falakon. Igaz több hely nem is áll rendelkezésre ilyen célra. A pihenőpadok az üvegfallal leválasztott tepidáriumban kaptak helyet, ami felemás megoldás. Egyrészt jó, mert a zajt kizárva lehet pihenni, másrészt csak itt lehet a vizes résztől elszeparálva kényelmesen lefeküdni, pihenni. A szaunalepedő szó szerint az, egy 50*100 cm-es vékony pamut ágytakaró lepedő. Igaz, hogy korlátlan számban elérhető a recepción, de ha tudom, hogy a máshol megszokott frottír, vagy vastag pamut lepedő helyett csak ez áll rendelkezésre, akkor otthonról viszek magammal. A medencék szolgáltatása változatos és jó, a mozaikcsempézés gyönyörű és igényes. A zuhanyzó ugyanezzel borított falán viszont vastagon világít a vízkő, meg sem merem saccolni mikor takarították utoljára. A fali dísztükrök (ha már beépítették őket) szintén ordítanak a takarítás után. Ugyanez igaz a tepidáriumot az élménymedencétől elválasztó üvegfelületekre is. A medence túlfolyó rácsai több helyen zöldellettek az algától, igaz ez a kupola alatti szobor egy két elemére. A gőzkabin közepén tócsában állt a víz, mert a padlólefolyó dugult. A zuhanyfal egyik oldalnak lefolyói mérsékelten szintúgy. A medence előtti lábmosókban már nyitás után ázott porcicák úszkáltak, csak úgy mint előző este a zárás előtt. Sorolhatnám még, de nem szeretném elvenni senki kedvét, mert azért annyira nem vészes a helyzet. Mindezt, csak azért írom le, hogy mindenki láthassa, mennyire nincs verseny, mennyire nincs rákényszerülve egy tulajdonosi kör, a folyamatos revízióra, és egy-két dolgozó bérén spórolva a működőképesség határáig is képesek elmenni. Ehhez kellene az odafigyelés, némi, szív és jóindulat, és tulajdonosként a vendég szemével járni a létesítményt. Pozitívumokat is írhatnék természetesen, de a 4 csillaghoz ma már kevés a személyzet mosolya, udvariassága, vagy egy tiszta és átlagos étterem és konyha...
Sokkal többet lehetne kihozni a Hotel Narádból!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet: Tisztaság: Ár / érték arány: Kényelem: Szolgáltatások: Étkezés: Elhelyezkedés: Hotel Narád további értékelései
2024.05.06a párjával
Kiváló
Itt-ott látható, hogy a Szálloda nagy múltra tekint vissza. A Standard szoba elégségesen felszerelt, kényelmes, zuhanyzós fürdővel, nagy ággyal. A szobában szűrt víz, amit kérésre bmikor megtöltenek (olykor kérés nélkül is :) ) A svédasztalos reggeli és vacsora változatos, bőséges és...
2024.04.23családjával
Kiváló
Meglepetés születésnapot mentünk ünnepelni a sógorékkal, akkor volt 60 éves. Igaz hó nem volt, de az eső esett egész nap, így bekényszerített bennünket a hotel wellnesébe, ahol remekül éreztük magunkat. Nem volt zsúfolt, jó meleg volt a víz. Az étkezések bőségesek voltak. Nagyon jól...
2024.04.02gyerekekkel
Jó
Nagyon kedves volt a személyzet, mindennel elégedettek voltunk. Egy dolog volt, ami problémát okozott. Családi szobát kértünk, amit meg is kaptunk 2 szobával, de csak az egyik szobában volt TV. A gyerekek számára ez nagy gondot okozott, eddig mindenhol volt TV a két szobában. Így nem tudták nézni...
A Hotel Narád legnépszerűbb csomagjai
Senior pihenés
84.304 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
2025.04.01-ig
Előrefizetési kedvezmény (1 éjtől)
47.421 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
2025.04.01-ig
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
2025.05.01-ig
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
63.147 Ft / 2 fő / 2 éj-től kiváló félpanzióval
Kedvezményes ajánlat
2024.06.21-ig
114.880 Ft / 2 fő / 2 éj-től csodás félpanzióval
Kedvezményes ajánlat fürdőbelépővel
2024.12.24-ig
81.900 Ft / 2 fő / 2 éj-től kiváló félpanzióval