Nehéz lejtő

Tulajdonképpen nem az az igazán nehéz, hogy felmásszunk ezen a csillagösvényen, hanem az, hogy ezt hogyan és hová tegyük el magunkba. Van ez a törekvés, hogy kiszidolozzuk a történelmet, hiszen a legtöbb nép ezt teszi, hát mi is, valami nagyot, fényességeset, dicsőségeset írjunk, az emberek többsége genetikailag fociultra és ráadásul született alattvaló, imádja, zabálja az ilyent, mi vagyunk a legnagyobbak, a legszebbek, a mi makulátlan őseink a világverők... és ezt valami hazafiassággal kéne azonosítani. Atilla (így, ahogy írom) meg Nimród (Ménrót) a maguk korában nem tudták, hogy ők majd később milyen zavaros rokoni viszonyba kerülnek Árpáddal, Istvánnal, Mátyással, az izraeli Máriával, meg keresztény szentekkel, de elszenvedték ezt a... na, hogy is fejezzük finoman ki... szabadszellemű átalakítást. Ezek a faragások amúgy érdekesek, szépek, igényes munkák, szépen illeszkednek a tájba, érdekes, hogy a magyar ősök háziállata mindig az oroszlán, de hát ha egyszer... Egyébként meg mindenki fogja fel magának ezt az egészet úgy, ahogy szeretné. Kormányzatok szívesen használják politikai célok érdekében a történelem újra átírását, valószínűleg a jövőben is fogják, ezzel a karikával lehet a legjobban az orruknál fogva vezetni az embereket. Meg hát az is lehet, hogy objektív történelem nincs is. Legfeljebb akkor lenne, ha nem minden ország külön gyártaná magának, hanem együtt, közösen, mint emberiség az egészet.