Hazafelé bandukolat

Ez meg úgy volt, hogy jöttünk hazafelé Szombathelyről az országúton, közben hangosan poénkodtam mindenféle faluneveken, amerre jártunk, jobbra meg balra, hogy mi van ott, meg kéne nézni, valahol kávézhatnánk... de hát már ez is elmaradt meg az is... mi jön most? Hát például Répcelak! Voltam itt mostanában? Bizony nem! Akkor gyerünk. Nem is olyan messze az úttól, ahogy bekanyarodtunk a településre, ott vigyorog ez a kávézó. Nézem az ittjartamot, hát nincs rajta. Nem baj, majd kérjük, hogy tegyék fel. Öcsém nagyon profi volt a terepen, fejből emlékezet rá, hogy milyen csavaros olasz fagyit evett itt, ezzel nyitottunk, hogy ezt emlegettük, aztán pár perc alatt olyan viharos beszélgetésbe keveredtünk a helyi hölggyel, hogy már a magyar közoktatás helyzetét kezdtük boncolgatni. Ő nem értette, hogy mi vele a baj, ezért rögtönzött hakni-szerű szemináriumot tartottunk állami és más fenntartószervek szerepéről, hiányosságairól, és bizony elég sok információt hagytunk ott ingyen. De a kaja viszont pénzbe kerül, öcsém valami országtortáját kért, nevelőanyám mindenmentes süteményt kapott, én meg valami TopJoy meggyet, meg kávét. Nem tudom, mennyi volt, bevallom, nem engem terhelt a számla. De amúgy jól éreztük magunkat.