Jó
2016. februárban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2016. május 8.Ajánlom a helyet másoknak is!
A tél vége felé már nagyon vágytunk egy kis kényeztetésre. A választásunk erre a szállodára esett, hogy kipróbáljuk az 5 csillagot.A megérkezéskor már láttuk, hogy nagyon elegáns helyre érkeztünk.A regisztráció során nagyon kedvesen tájékoztattak bennünket a fontosabb tudnivalókról, a későbbiekben bármiféle egyéb kívánsággal, kéréssel keressük őket segítségért. Tényleg a szoba sokkal tágasabb a megszokottnál, tiszta és ízlésesen berendezett. Az idő rövidsége miatt a szobában lévő "házirend" gyors átnézése után irány a wellness-be, ami teljesen lenyűgöző volt számunkra, és az étkezéseket kivéve szinte az egész napunkat ott töltöttük. A szaunavilág csodálatos élmény volt, teljes megújulás nem csak a testnek, de a léleknek is, és kárpótolt azért a pár rossz élményért. A liftre mindig sokat kellett várni (csak az egyik üzemelt, de másnap már felfedeztük, hogy van az éttermi részen is egy,így utána már azzal közlekedtünk.) Napi sajtót szerettem volna átnézni, de a portán közölték velem, hogy vásároljam meg a shop-ban, mikor nyitva lesz. ( Novemberben 3 csillagos szállodában voltam, ott mind a három reggelen, amit ott töltöttem, rendelkezésre állt.)Legnagyobb csalódásom a wellness részleg WC és öltözőjében ért. Nem a tisztasággal vagy a felszereltséggel volt gondom, hanem a WC ajtókkal, túl modernre, puccosra sikerült. A tejüveg nagyon mutatós,de mögötte az intim rész már nem.(Pl.hogyan cibálód le magadról a vizes fürdőruhát, illetve ülsz a kagylón stb.)
Az 5 csillagtól talán itt többet vártam, magán a szálloda, wellness és szauna"megjelenését" kivéve, a többi egyéb nem volt kimagasló vagy nagyon eltérő egy 4 csillagos szállodáétól.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet: Tisztaság: Ár / érték arány: Kényelem: Szolgáltatások: Étkezés: Elhelyezkedés: Spirit Hotel Thermal Spa további értékelései
2024.05.09a párjával
Kiváló
Nagyon kellemes és pihentető 3 éjszakát töltöttünk a hotelben a feleségemmel. A wellness igazán nagy meglepetés volt ilyen komoly létesítményben még nem volt szerencsém vendégeskedni,tervezzük évente egyszer visszatérni. Rend,tisztaság,minden szempontból igényesség volt tapasztalható köszönjük...
2023.12.19egyedül
Gyenge
Sok évig jártam a Spiritbe rendszeresen, nagyon szerettük a párommal. Pár hónapja Ausztriából hazajövet úgy döntöttem, ott alszom egy éjszakára, kipróbálom a szingli szobát, ill. az ehhez kapcsolódó egyéjszakás csomagot. Már a megérkezésem után is volt egy furcsa, szállodában még sosem...
2022.02.04a párjával
Kiváló
Minden a helyén volt,még az apró mozaik lapocskák is a medencében! Minden működött és áttekinthető volt. A közeli csónakázó tó télen és zord időben is kitűnő kiránduló hely, igényesen kiépített sétautakkal, gyalogos átjáró hidakkal, vadkacsákkal. Tetszett az esti bárzongora műsor is, finomak a...
A Spirit Hotel Thermal Spa legnépszerűbb csomagjai
2025.01.04-ig
Kedvezményes ár félpanzióval
2025.01.04-ig
Ezek a szállások is érdekelhetnek
2 éjszakás ajánlat félpanzióval
2025.01.06-ig
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
82.460 Ft / 2 fő / 2 éj-től csodás félpanzióval
Pezsgő tavasz Hévízen
2024.06.30-ig
77.189 Ft / 2 fő / 2 éj-től kiváló félpanzióval
Senior ajánlat fürdőbelépővel
2024.12.20-ig
116.790 Ft / 2 fő / 3 éj-től csodás félpanzióval