Múltbajáró

Ma be voltam zárva egy többezer éves sírba. A szigorú nyikorgással záródó elektronikus vasajtó becsukódott, és csak fél óra múlva eresztett vissza a túlvilág a kánikulába. Ezt úgy sikerült elérnem, hogy kimenetem Százhalombattán a régészeti parkba, ahol a kedves hölgy a bejáratnál elmondta a viselkedési szabályokat, majd rendkívüli titkos kódok segítségével beengedett a kriptába, majd bezárta az ajtót és elment. Mondta, hogy lát majd később a kamerán, ha bármi problémám lenne, kétségbeesetten integessek. De nem volt problémám, egyedüli látogató voltam, mint a legtöbb múzeumban, kiélveztem a programot. Durván 2700 évvel ezelőtt, amikor a magyarok és más nomád bandák még semmiféle eszközzel nem voltak kimutathatóak sehol a keleti sztyeppéken, élt itt egy ismeretlen nép, korához képest magas kultúrával rendelkezett, letelepült, mezőgazdasági munkálatokba fogott, ápolta hagyományait, különleges szertartások keretében temette halottai közül a jelentősebb személyiségeket, és hallj csodát, mára már mintegy 300 kisebb-nagyobb halomsírt ismerünk a környékről, ami létület tanúsítja. (Az megvan, miért hívják a helyet Százhalombattának?) Aztán a pusztai barbárok elsodorták őket is a feledésbe. De ez a tény már önmagában figyelemreméltó, csodálatos, hogy benne lehetsz fél lábbal a múltjukban! A területen van bronzkori meg vaskori falu modellje is, szabadon bebarangolható, és ha van valami alapvető érdeklődésed az emberiség múltja iránt, nem fogod rosszul érezni magadat ebben a csodálatos szabadtéri múzeumban, ínyenceknek ajánlanám is! Bennem azóta is folyamatosan csak gondolatokat fakaszt. (Lábjegyzet: a 70-e években, két évig itt voltam katona Százhalombattán. És semmit sem tudtam erről.)