Kihagyhatatlan
2023. szeptemberben, egyedül járt ittÉrtékelt: 2023. szeptember 23.Ajánlom a helyet másoknak is!
Tulajdonképpen egészen különleges dolog ez a földalatti csónakázás. Régen is az volt, nem tudom, lányom még pici volt, úgy emlékszem, amikor először jártunk itt. Most is eszembe jutott, hogy alá kéne szállni, mint Orfeusz... kissé bizonytalanná tett élemedett korom, már nem vagyok akkora mozgásművész, nehéz olykor leülni meg felállni, de azért legyőztem az aggályaimat. Az viszonylag új (nekem), hogy azóta fent az emelten is van egy kiállítás, általában a barlangászattal kapcsolatban, elég jól rávezet a lényegre, jó a csónakázás előtt végigjárni. Aztán lemásztam a lépcsőkön, végigsétáltam a járható termeket, és aztán odaálltam magyarázkodni a csónakosnak (Kharón), ő meg megnyugtatott, hogy ne aggódjak semmit, kapaszkodjak bele nyugodtan. Így aztán beszálltam, és szorgalmasan lapátolni kezdtem a Sztüx folyón. Hál'Istennek nem jött senki mögöttem, nem sürgetett semmi, szép kényelmesen, a saját tempómban nézelődtem, taszigáltam néha a lapáttal a barlangfalakat. Közben elkészül rólam (mint minden látogatóról) egy automatikusan kattintott fénykép, a kijáratnál meg lehetőséged van megvenni vagy nem megvenni, hát persze, hogy megvettem. Nagyon jó program volt ez megint. Kiszállni is segített az úr, de ellentétélezést nem fogadott el. Érdekes volt látni, hogy bejött három japán, két lány meg egy fiú, gurulós bőröndöket hurcoltak, le is cipelték a lépcsőn meg fel, de csak azért jöttek le, hogy szelfiket csináljanak a barlangról meg a vízről, a csónakázást nem vették igénybe. Fura. Én viszont jól éreztem magam.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (44)
Még több kép (34 db)
Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont további értékelései
2024.05.12a párjával
Kihagyhatatlan
Nagyon jó élmény . Érdekes tárlatvezetéssel kezdődik amit ha valaki először jár itt mindenképpen érdemes végignézni, végighallgatni. Maga a tavasbarlang ( kár, hogy nem hosszabb ) nagyon szép, szerintem kihagyhatatlan.
2023.08.30családjával
Kihagyhatatlan
Maga a hely gyönyörű! Kedvesen beszéltek velünk! Nagyon élveztük a csónakázást. A hőmérséklet kiváló, főleg a nyári melegben!
2022.08.23gyerekekkel
Kihagyható
Azt tudtuk, hogy a hely népszerűsége miatt a jegyvásárlás nem lesz egyszerű, ezt telefonban korrekten el is mondták, valamint a honlapon is le van írva. Ezt vállalva indultunk el. (Aki mindenképp be szeretne jutni, javaslom a jegyelővételt). A látogató központban lehetne, lehetnének érdekes...
Népszerű szállások a környéken
Tapolcai Tavas-barlang élmény pároknak
2025.10.22-ig
Malom-tó Vendégház Tapolca
36.320 Ft / 2 fő / éj-től büféreggelivel
Kedvezményes ajánlat
05.31-09.08.
85.500 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval
Legjobb ár
2025.05.01-ig
Hunguest Hotel Helios Hévíz
43.700 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval