Kiváló 2013. márciusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2014. március 27.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Rendszeresen visszajáró vendégük vagyok évek óta. A vadragulevest az országban már sok helyen megkóstoltam, az itteninek nyomába sem ér. Csakúgy ahogy a libamáj roston. Isteni. Egy alkalommal a sokból valami miatt nem a megszokott minőséggel találkoztam, ezt emailben meg is írtam, mire a korábbi fogyasztásunk értékének megfelelő (felfelé kerekítve) utalványt kaptunk és fogyaszthattunk. Akkor ismét minden a megszokott színvonalú volt. Attól az egy esettől eltekintve maximálisan elégedett vagyok az étteremmel. Illetve annak az egynek az intézési módjával is. A kilátás pazar a teraszokról, és bentről az ablak mellől is.
Visegrád egyik legszebb pontján, a Nagyvillám lejtőn található ez az étterem, innen is kapta a nevét. A teraszról csodálatos panoráma nyílik az egész Dunakanyarra és a szemben lévő hegyen lévő Fellegvárra is. Továbbá itt található az országos Kék túra pecsételő állomása a bejárat mellett....
A párommal kettesben egy hétvégén a Visegrádi vár megtekintése után,a vártól mindössze kb. 800 méterre található Nagyvillám étterembe ebédeltünk.Elsőre az étlap láttán egy kicsit megilyedtünk mert elég húzósak az árak.De amint megkaptuk a leveseket már láttuk hogy nem lesz itt semmi gond.Én erdei...