Jó 2022. áprilisban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2022. április 23.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Kisebb felújításokat igényelne a szálloda, pl. a nyílászárók és a csaptelepek tekintetében. Ettől eltekintve, örültünk a szép tiszta ágyneműknek és törölközőknek, valamint az ingyenes fürdőköpeny használatnak, amivel kényelmesen átsétálhattunk a fürdő részlegeibe. Ott kicsit egyértelműbbé tehetnék a közlekedést (ami nyáron a fő szezonban bizonyára egyszerűbb, ha minden ajtó nyitva van), de most párszor sikerült (nem csak nekünk) kissé eltévednünk, pl. amikor a kinti fürdőrészből a gyógyrészlegbe sétáltunk át. A víz összetételéről is szívesen olvastunk volna a medencékben ücsörögve (kíváncsiak voltunk pl. a kinti gyógyvízben úszkáló "feketeségekre", amiben azóta is kételkedünk, hogy valóban vazelin-e, amit egy ott dolgozó említett). Szerintem jó dolog, ha fürdőzés közben megelégedéssel olvashatja az ember, milyen sokat is tesz az egészségéért, milyen gyógyhatásai vannak a víznek, amiben éppen ücsörög. A környezet nagyon szép, még a felvezető útra ültetett kis nefelejcsek is üde pillanatot okoztak, amikor útra keltünk a szállodából a közeli ökopark felé, amely szintén csodálatos élményt nyújtott. Az étkezések alkalmával is elégedettek voltunk mindennel, a személyzet és a kihelyezett játékasztalok is elbűvöltek bennünket. (egy fiatalos 50-es pár :-))
Kezdeném azzal,hogy egy igazi retró szálloda olyan mint egy panel minigarzon.Persze ezt nem negatív ként írom.Mi régen ilyen lakásba keztük a közös életünket a férjemmel közel 30 éve.Így minket nosztalgiával töltött el.Minden csodálatos volt az 5 nap alatt.A személyzet,a tisztaság maximális.Amit...
Ár-èrtèk arányban tökéletes szálloda, a mi igènyeinknek megfelelő. Szuper kedves személyzet, finom ètelek, tisztaság a szobában és nem utolsósorban közvetlen átjárás a fürdőbe ezek mind a kènyelmünket szolgálták. Már második alkalommal voltunk itt, de jövőre is...
A személyzet kifogástalan munkát végzett. Az étkezés pazar volt, nagyszerűen összeállított étlap, kitűnően elkészített ételek jellemezték ezt a néhány napot. De: a szálloda egy pusztulat, egy romhalmaz, amit a szobaasszonyok hatalmas munkával próbálnak rendben tartani. Az ordenáré WC szagot, ami...