Gasztrobat adatlapja

A helyszínen azonban kiderült, hogy nincs az étlapjukon már csak a sárga és vörös curryvel készített levesük Tom Kha és Tom Yum levesek mellett. De van az étlapon zöld curry csirkével. Kérdeztem hát, hogy az északi stílusú curry levesbe kerülő sárga pasztát ki tudnák-e cserélni zöldre (ugyanannyiba kerül). Azt mondták, hogy nincs ott a séf és a thai kollégáknak nem szabad az összetevőkön változtatni. . . Így maradtam a sárga változatnál, bár jeleztem, hogy messzemenőkig rugalmatlan a rendszerük. Rendeléskor kaptam egy csipogót, ami nem volt letisztítva, illetve min. 10 percre ígérték az ételt. Kérdeztem, hogy hol a mosdó. Mondták, hogy hátul, s ezzel egyidőben elém toltak egy evőeszköztároló hengert, amiben kanál és villapárok voltak nyelüknél betekerve egy-egy spórolós szalvétával, nyéllel lefelé (a kanalak és villák ezáltal mások által is összefogdosottak lehettek). Jeleztem a hölgynek, hogy előbb a mosdót használnám. Még akkor asztalt sem választottam. . . A mosdó kapcsolója alá egy szék van helyezve, ezért, ha ott ül egy vendég, akkor a fülétől kb. 20 cm-re kell benyúlni. Sem kint, sem belül sem valószínű, hogy megfelelő a kapcsolók higiéniája. Utána mentem az evőeszközért. A hölgy közölte, hogy ő közben (előzetes megkérdezésem nélkül) leegyeztette egy ismeretlen vendéggel, hogy a kétfős asztalához üljek be (a WC ajtó mellé, de nem a kapcsolós oldalon). Hogy a másik beteg-e, fertőz-e, azt fel sem lehet ilyen módon mérni, ezért jeleztem, hogy egyedül szeretnék egy asztalnál lenni. Ez kb. 2 méterrel alrébb sikerült is. De a mosdó szaga így is, végig az orromban volt. A levesből hiányzott a galanga, a kaffir lime levél, a citromfűnád és a thai bazsalikom is. Nem értem, hogy ezek nélkül a leves mitől autentikus. . . De számomra biztosan nem thai így. . . Nem volt az asztalon halszósz sem, pedig a thai-ok tudomásom szerint szinte mindenhez képesek azt használni. Ezt külön kérésre kaptam. De só sem volt az asztalon, ami egy valamit magára adó étteremben, de még egy kifőzdében is alap kellene, hogy legyen. Kérésemre hoztak egy borsot, sót és fogpiszkálókat tartó készletet, ahol az üvegbordák közé láthatóan régi szennyeződések voltak ragadva! ! ! A sózás után körbenéztem de kézfertőtlenítőt sem találtam. A mosogatni valók útja sincs megfelelően elkülönítve a látványkonyhától. Kifelé menet külföldiek álltak a lépcsőn, várva a sorukra, ezért majdhogynem csak oldalazva lehetett kijutni. Véleményem szerint már boldog, boldogtalan nyit thai éttermet, mint például a kínaiak és vietnámiak is (talán hagyjuk is őket). Amikor viszont magyar séfre hivatkozik egy oldal, nomeg eredeti élményre hajaz a bemutatkozás, gondolom, hogy szükséges volna ehhez koncentráltabb odafigyelés is mert nem több munka az ételt jól összerakni, s az autentikus alapanyagok megléte és alkalmazása is fontos volna szerintem. Szemléletes, hogy a hely nevében szerepel a "green" , de levesbe a zöld curryt kérésre sem rakják. . . A kasszás meg nem is ért ehhez a főnöke távollétében. A megfelelő takarítás, fertőtlenítés meg követelmény, amit be kellene tartani. Az már csak hab a tortán, hogy automata világítás volna célszerű egy ilyen hely mosdójában. . .

Én meg vártam az esőben. Belépve az első teremben foglaltak voltak az asztalok, ezért hátrainvitált a pincér a konyha felé eső kisebb terembe. Végig óvatosan lépkedtem, mert csupa víz volt a futárok nyomán a padló, s azt senki sem törölte fel. Leülve érdeklődtem forralt bor iránt, ami nem volt, de teát ajánlottak. Az árszinthez képest alsó kategóriás filteres termékeket mutattak. Választottam egyet. A feltálalt mézes tasakokba bele volt kristályosodva a méz, ezért használhatatlanok voltak. A citromcikk száradt felületű volt, amit kaptam hozzá. Tekintettel arra, hogy indulás előtt meggyőződtem arról, hogy az étlapon van bécsiszelet, (meglepően:) bécsiszelet sertésből és pulykából is. Gondoltam, hogy az eredetit választom. A pincérben volt annyi, hogy azonnal jelezte, hogy azt is sertésből készítik, mert nagyon drága nekik a borjúhús. Mondtam, hogy a borjúhúsból lehet bécsiszeletet készíteni, amíg a másik csak rántott szelet lehet. És jeleztem, hogy én többször is voltam itt korábban és soha sem mondtak ilyet, sőt még a honlapukon is eltérően jelölik a bécsiszelettől a sertésből készültet, s azért jöttem ide. Itt már nem mentem bele abba sem, hogy az eredetit vajban sütik ki. . . Jó, mondtam, ha már itt vagyok és a teám is ázik, akkor választok helyette egyebet. "Almával, camembert sajttal töltött csirkemell" mellett döntöttem. A pincér azt mondta, hogy mellé nem javasol savanyúságot. Szerintem nem volt igaza. Vártam tehát, hogy a weboldalon is látható fotó szerinti, két darab, félbevágott és hasonlósan sajttal ! ÉS! almával megtöltött csirkemellet kapom kirántva. És vártam és vártam és még mindig vártam. . . Nagy sokára meglepődve tapasztaltam, hogy a kirántott csirkemellbe láthatóanutólag gyömöszöltek pár szelet almát az egyik felébe, míg egy kis sajtot a másik felébe. Feltehetően nem is sült meg a töltelék így a hússal együtt, ezért sem az aroma, sem egyéb nem azt hozta, amit vártam. Ezt hívják szerintem olcsózásnak. Arról nem is beszélve, hogy az almán nem volt semmi, még a zamata is hiányzott. Közben folyamatosan jöttek-mentek a futárok az asztalom mellett 10cm-el és csöpögtettek össze mindent. Közben beláttam a pincérforgón, mert az ki volt támasztva. Egy nénike söprögetett partfissal ott, ahol a sültet készítették éppen. Az éttermi berendezés láthatóan több évtized alatt a szétesés szélére jutott. A bárpultnál, a hűtő melletti burkolat konkrétan le van szakadva a felette lévő munkalapról. A bárpulton sorakoznak a poharak. Mögötte egy fekete szabadidő felsőbe, vagy valami hasonlóba és tágulós szoknyába öltözött hölgy pakolászott részben hátrafogott, kócosan kibomló hajával, s időnként bement a konyhába is, vagy göngyöleget tolt. A lambéria már kiszolgálta rég az igényeket. Az alja vetemedett és megfeketedett. Eredetileg natúr színben pompázhatott. Megfordult bennem, hogy vajon itt is tulajdonosváltás lehetett? De miért is kérdeztem volna meg. . . Megállapíthatónak érzem, hogy ez inkább kifőzdei stílus, és árérték arányban semmi féle képen nem hozza azt, amire számítania kellene egy ilyen múltú helyen a vendégnek. A vizesblokkba már be sem mertem menni. Fizettem és eljöttem. Bár nehéz volt kilépni, mert szemben egyéb vendégek mellett vizes anorákos ételfutárok tülekedtek elém a nagy, kocka alakú hátzsákjaikkal. Mindenki úgy szervezi az üzletét, ahogyan akarja. De szerintem éttermen keresztül nem szép dolog ételfutárokat kiszolgálni. Vagy ez a szegmens, vagy az a szegmens. Már ez külön megölte bennem a nosztalgikus feelinget. . .