Javasolnám a panzió papírfalainak hangszigetelését, hogy ne hallgassuk a szomszéd szobában a CSOK-ért küzdő párok munkazajait, valamint némi házirendet a bevitt háziállatokat illetően (isteni jelenség volt éjjel az autónk mellett vicsorgó pincser jellegű kutya). A szúnyoghálós ajtók csapkodása és a COPD-s vendég krákogása már csak ráadás. A szoba berendezése érdekes. Az ágy a falhoz tolva, aki belül alszik, másszon be. . . . . . a két ágy egymástól elcsúszik (esetleg nem lehetne rögzíteni? ). A TV az egyetlen és nyithatatlan ajtajú szekrény takarásában van feltéve, de mindegy is, három csatorna fogható rajta, ennyit az ágy végében kucorogva is lehet nézni. A fürdő maga nagyon jó, de sajnos a pihenés így nem tudott megvalósulni, úgyhogy a kibérelt három éjszakából kettő után feladtam és hazaindultunk (ha rajtam múlik már első este elindulunk, de a párom türelmesebb ember, mint én. )