Kiváló 2020. májusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2020. május 31.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Három éve voltunk utoljára a szállodában, a járvány után elsők között nyitottak meg már május 22-én, és a wellness részleg is megnyitott, így újra eljöttünk. Felár nélkül lakosztályt kaptunk a 2019-ben átadott Liget házban. A lakosztály két szintes , alul pici nappali, felül kicsi hálószoba előtérrel, a hálószobában a fejre még az alacsonyabbaknak is figyelni kell, nehogy beverjék az alacsony mennyezetbe. A falak fehérre meszeltek, nem olyan díszes, mint a kastély vagy az udvarház szobái, viszont szép nagy terasza van,amit a rossz időben nagyon nem tudtunk kihasználni, de nyárias időben remek dolog. A visszaigazolás most is elég lassú volt, két napot kellett várni a válaszra, egyébként a személyzet nagyon kedves és udvarias. Az étkezés a felár nélküli italfogyasztással megfelelő volt, a zsúfoltságot sikerült elkerülni, négy féle húsos főétel, ( 4 féle húsból ), két leves a választék, hal vagy vadétel is volt minden nap. A rossz idő ellenére kellemes négy napot töltöttünk itt.
Elsősorban gyermekbarát szálloda, mégis kiemelten figyelnek a felnőtt, gyerek nélkül érkező vendégekre. Az étkezések alkalmával van lehetőség a gyermekes családoktól külön is étkezni, ezt nagyon szépen oldják meg. Kiváló a reggeli és a vacsora is, bőséges választékkal. Előzékeny felszolgálok....
Nagyszerű hogy a családok mellett a felnőtt vendégekre is külön gondol a szálloda. (Külön wellness, étkezési lehetőség, programok) Egyébként kis gyermekekkel csodás hely, ittláttam először hazánkban, hogy még vacsora közben is van animátor aki igény esetén foglalkozik a gyerekekkel amíg a szülők...
Ár érték arányban megfelelő volt az elhelyezés. Nem a kastélyban hanem a középkori városban volt a szobánk. Nagyon romantikus volt. Különösen teszett, hogy a kandallóban mi tudtunk begyújtani amikor csak akartuk. A szoba tiszta volt és rendezett. A kilátás a középkort idézte, de így volt jó. Jót...