Biri község Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Nagykállói járásban. Számos védett épület található itt, úgymint a Görög katolikus templom, a Római katolikus templom, az Adventista Imaház, a Millenniumi Park és a Koktél Presszó épülete.
Jöttünk ki a várból, talán a presszós hölggyel Sárospatakon és beszélgettünk, szóba került, hogy ő hol ebédelne, ha most ő lenne én. Azután szóba került a Fekete Macska, de arra azt mondta, hogy azt azért fúj, ne, szóba jött a Collegno, mondtam, hogy ok, de ott nemrég ettem éppen, aztán jött még...
Szerény ebédem után Sátoraljaújhelyen tettem egy kis egészségügyi sétát a korzón, jó nagy táblára ki van írva, hogy a sétálóutcán nem szabad dohányozni, ezen kétségbeestem, de aztán rájöttem, hogy már 10 éve nem is dohányzom. Szóval, valami cukrászdát, presszót vagy ilyeneket kerestem, és ekkor,...
Hogy hol eszel és mit is eszel... Még paszabi szállásomon történt, hogy rendkívül kedves házigazdám, akinél érdeklődtem, hogy hol is ehetnék valami vacsorát, lelkesen a kezembe nyomot egy színes szóróanyagot, ami elég vonzónak is tűnt, hogy hát itt, innen lehet rendelni Ibrányból vagy itt lehet...