Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Pedig kórházban van!

Floris Étterem, Kávézó, Büfé BudapestFloris Étterem, Kávézó, Büfé Budapest a térképen

Gyenge 2018. januárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2018. január 17.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Egészségügyi okok miatt tértünk be a kórház területére. Maga az étterem is itt van, külön épületben. Sajnos csak 13 órakor végeztünk, megéheztünk, és még az interneten megnéztük mi itt a menü. Beállítottuk a gyomrunkat a nekünk tetsző menüre. Bementünk, és mint egy vasúti resti, kockás abroszos asztalok, recsegő székek. A kasszánál lévő hölgy egy belső helyiségbe irányít, ahol rámutatás szerűen lehet kérni az ételt. Sajnos menü már nincs, csak 6 db adag maradt, abból lehetett választani. A krumpli száradtabb volt mint egy chips, a hús még száradtabb, egy harapás egy pohár víz. Apropó víz. Az sem volt kirakva, majd megfulladtam mire vízhez jutottam. Sajnos csak én ettem, de minek, mert a felét visszavittem, ugyanis ehetetlen volt, majd megfulladtam a kiszáradt rántott csirkétől.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Szörnyű
Kiszolgálás:Szörnyű
Hangulat:Gyenge
Ár / érték arány:Átlagos
Tisztaság:Átlagos
Népszerű szállások a környéken
Vulkán Wellness Hotel és Kemping Celldömölk - Napi ár félpanzióval
Napi ár félpanzióval
2024.12.21-ig
Vulkán Wellness Hotel és Kemping Celldömölk
39.200 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Erzsébet Park Hotel Parádfürdő - Kedvezményes pihenés
Kedvezményes pihenés
2024.12.23-ig
Erzsébet Park Hotel Parádfürdő
68.976 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Ensana Thermal Sárvár - Wellness élmények előfoglalással
Wellness élmények előfoglalással
2024.11.01-ig
Ensana Thermal Sárvár
75.600 Ft / 2 fő / 2 éj-től bőv. félpanzióval