Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Söröző műfajban kiemelkedő

Hrabal Söröző BudapestHrabal Söröző Budapest a térképen

Kiváló 2013. júliusban, családjával járt ittÉrtékelt: 2013. szeptember 26.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A magyar sörforradalom területén (mely témával nagyon helyesen és részletesen a Dining Guide tavalyi Top Gasztronómia kiadványa foglalkozott) három izgalmas és pozitív változás történt az utóbbi években. (A belga sörök nem tartoznak ide, belga sörök voltak már Magyarországon a kilencvenes évek második felében is.) Tehát mindenekelőtt a kézműves magyar sörök, melyek között csúcsok is akadnak, elég a miskolci, csepeli, csobánkai és fóti sörfőzdékre utalni hirtelen, elnézést azoktól, akik nem jutottak eszembe. Másodsorban megjelentek az IPA sörök, melyekről őszintén szólva nem is tudtam korábban. Végül, de nem utolsó sorban a cseh sörök eddig nem ismert világa tárult fel előttünk. Ehelyt meg kell dicsérni a Pivot és a Bohémiát, s nem utolsó sorban a Hrabalt, mely utóbbi annak a sörgyárnak a termékeit forgalmazza igen széles (tán teljes) választékban, melyben a legendás Sörgyári capriccio című filmet forgatták. Korábban a Puskin utcában működtek, volt úgy, hogy nem kaptunk helyet, így megvettük az egyébként baráti áron, 500 ftért kínált fél literes sört, üvegestül, amit kiválasztottunk (a legkeserűbbet kértük, nem bántuk meg) s megittuk az utcán. A nemrégiben a Rákóczi útra költöztek. A kiszolgálás kedves, a sörök jók, az árak barátiak, enni nem volt időnk, de nem egy sörkorcsolya bíztatónak tűnt. Megyünk még.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Átlagos
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:Kiváló
Fényképek (17)
Hrabal Söröző Budapest - BelsőHrabal Söröző Budapest - Étel/italHrabal Söröző Budapest - Étel/italHrabal Söröző Budapest - Étel/italHrabal Söröző Budapest - BelsőHrabal Söröző Budapest - Külső képHrabal Söröző Budapest - Étel/italHrabal Söröző Budapest - Külső képHrabal Söröző Budapest - BelsőHrabal Söröző Budapest - EgyébHrabal Söröző Budapest - BelsőHrabal Söröző Budapest - Külső képHrabal Söröző Budapest - BelsőHrabal Söröző Budapest - BelsőHrabal Söröző Budapest - BelsőHrabal Söröző Budapest - BelsőHrabal Söröző Budapest - Étel/ital

Hrabal Söröző további értékelései

2024.01.02barátokkal
Helyszín a forgalmas belváros, az Astoria és a Blaha között a Rákóczi úton. 2015 óta jártunk már párszor a Hrabalban, most legutóbb 2023. novemberben, amikor is a majdnem szemben lévő 101-es Klubba igyekeztünk, de előtte még beültünk ide egy koccintásra. Mivel amott elég hangos a zene és...
2019.07.05kollégákkal
Gyenge
Baráti társasággal terveztünk ünnepelni, finom cseh sörök társaságában. A sörökkel nem is volt gond, kellően hideg, kellően habos, finom volt. A kiszolgálásról már nem tudok mondani semmi jót. Az első negatívum, hogy a helyfoglalás társaságok részére kötelező fejenkénti 3000 forint "kaució" (mi...
2018.12.29barátokkal
A Hrabalban remek cseh söröket lehet inni baráti áron. A beltér is megnyerő, a Sörgyári capriccio filmjelenetei képezik a dekoráció nagy részét. A kiszolgálás hagyományosan udvariatlan, két ízben is helyemre küldtek, amikor a pultnál próbáltam kommunikálni a pincérrel. Ittunk Barbárt, Taxost...
Népszerű szállások a környéken
Fagus Hotel Sopron - Kedvezményes ajánlat
Kedvezményes ajánlat
2024.12.23-ig
Fagus Hotel Sopron
95.645 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Karos Spa Zalakaros - Élmény, mosoly, kikapcsolódás
Élmény, mosoly, kikapcsolódás
2026.01.03-ig
Hotel Karos Spa Zalakaros
103.600 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Cardoner Hotel Pilisszentkereszt - Legjobb ár
Legjobb ár
2024.12.29-ig
Cardoner Hotel Pilisszentkereszt
38.800 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval