Átlagos
2019. májusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2019. október 19.Ajánlom a helyet másoknak is!
Egy különleges kézműves cukrászdára, mesterművekre számítva zarándokoltam ki a 16. kerületi cukrászdába. A többszintes családi ház feliratai arra utaltak, hogy itt cukrásziskola, tanműhely is működik. A cukrászdába betérve rajtam kívül nem volt más vendég, viszont legalább 4-5 tanuló esetlenkedett a pultban és a benti helyiségben. Elnézést, de nem tudom élethűbben megfogalmazni, totál amatőr módon viselkedtek, bizonytalankodtak, egymást kerülgették, feltartották, miközben a kínálatról senkinek sem volt információja, vagy csak nem tudták elmondani. A pultban a sütemények szemre vonzóak voltak, inkább az újhullámos, franciás vonalban mozogtak, bár volt néhány hagyományos tortaszelet, sütemény is. Árban igen kedvezőnek tűnt, 500 Ft felett nemigen volt sütijük.
Az egyik kedvencemet, az Operát választottam (450 Ft), amit már több top-cukrászdában kóstoltam. Azt kell, hogy mondjam, hogy a Mandula sajnos nagy csalódást okozott. Ez a sütemény sem ízeiben, sem elkészítésében, sem állagában nem tudta hozni azt az elvárást, azt a színvonalat, amit ettől a süteménytől el lehet várni. Nem sikerült megugrani az elvárható szintet. A sütemény frissességével is akadt problémám.
A fagylalt ellenpontként nem volt, de az sem kiemelkedő. 1 gombóc kókusz 250 Ft, átlagos tölcsér.
Helyben a benti részben és a kinti teraszon is le lehet ülni.
Minden szempontból amatőr hely.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok: Kiszolgálás: Hangulat: Ár / érték arány: Tisztaság: Fényképek (16)
Még több kép (6 db)
Népszerű szállások a környéken
Napi árak
2025.12.24-ig
Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa
61.215 Ft / 2 fő / éj-től all inclusive ellátással
Két éjszakás ajánlat
2026.04.23-ig
Hotel Piroska Bük, Bükfürd?
78.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Ébredő természet - tavasszal is Mátra
2024.06.10-ig
Lifestyle Hotel Mátra Mátraháza
112.442 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval