Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Átlag feletti mediterrán étterem

Olíva Étterem & Pizzéria BudapestOlíva Étterem & Pizzéria Budapest a térképen

2015. decemberben, egyedül járt ittÉrtékelt: 2015. december 29.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Az Olíva étterem a kedves emlékeim közé tartozik, évekkel ezelőtt többször is jártam ott, kisebb-nagyobb társasággal, még „törzsasztal-találkozót” is szerveztünk itt (míg a fővárosban éltem, volt egy törzsasztalunk a Simon pincében, mely 5 év után az András pincébe költözött, majd ennek megszűnése utnm hol itt, hol ott találkoztunk).
Többfélét rendeltünk s jellemzően mindenki meg volt elégedve azzal, amit kapott. Nem kell nagy ételcsodákra számítani, de azért minden fogás hozott egy alapvető korrekt szintet, az adagokkal és az árakkal sem volt baj.
A minap bementem kicsit nosztalgiázni, nem ez a hely volt úgymond kijelölve (még pontosabban célba véve) ebédügyben (hanem az Esca, amiről be is számoltam e hasábokon), így itt csak egy pohár frissen préselt narancslét ittam, reggeli helyett jól esett.
A hangulat továbbra is megnyerő, meghitt, karácsonyi dalok szóltak valami színvonalas angolszász kissé jazz-es feldolgozásban, a kiszolgálás udvarias, az árak megfizethetőek, kedveskednek a vendégeknek napi ajánlattal is. A fotók közé beillesztettem egy korábbi látogatásom képeit is.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:
Hangulat:
Ár / érték arány:
Tisztaság:Kiváló
Fényképek (9)
Olíva Étterem & Pizzéria Budapest - Étel/italOlíva Étterem & Pizzéria Budapest - BelsőOlíva Étterem & Pizzéria Budapest - BelsőOlíva Étterem & Pizzéria Budapest - EgyébOlíva Étterem & Pizzéria Budapest - Külső képOlíva Étterem & Pizzéria Budapest - Étel/italOlíva Étterem & Pizzéria Budapest - Étel/italOlíva Étterem & Pizzéria Budapest - Étel/italOlíva Étterem & Pizzéria Budapest - Étel/ital

Olíva Étterem & Pizzéria további értékelései

2016.12.30a párjával
Kiváló
Interneten néztem ki ezt az éttermet. Egy kicsit zavart, hogy a képek alapján egy nagyobb alapterületű, hűvös eleganciát sugárzó helynek tűnt, viszont ahogy beléptünk az ajtón, megnyugodtam: kellemes hangulatú helységben találtuk magunkat, ami pont akkora, amekkorának lennie kell. :) Mosolygós,...
2016.10.26barátokkal
Kiváló
Egy barátommal ettünk háromfogásos vacsorát ezen a helyen: kockás terítős, gerendáktól hangulatos, bár kissé talán zsúfolt asztalokkal berendezett teremben. A kiszolgálás igen figyelmes volt, a pincér nem tolakodó, szívélyes ajánlata valóban jó választás volt. Étteremben nem várok sokat a...
2015.04.22gyerekekkel
Kiváló
Vasárnap kora 15 órára foglaltunk helyet (biztonság kedvéért, mert heten voltunk) de számításunk bejött, mert nem voltak sokan. Az étterem kicsit eldugott helyen található szinte csak akkor veszi észre az ember, ha már előtte áll. Figyelmes, udvarias, gyors kiszolgálás. Ízletes ételek korrekt...
Népszerű szállások a környéken
Villa Plattensee Vonyarcvashegy - Legjobb ár
Legjobb ár
2024.09.29-ig
Villa Plattensee Vonyarcvashegy
25.080 Ft / 2 fő / éj-től büféreggelivel
Lifestyle Hotel Mátra Mátraháza - Felejthetetlen pillanatok
Felejthetetlen pillanatok
2026.04.20-ig
Lifestyle Hotel Mátra Mátraháza
60.435 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Hotel Calimbra Miskolctapolca - Calimbra legkedvezőbb ár félpanzióval
Calimbra legkedvezőbb ár félpanzióval
2025.01.08-ig
Hotel Calimbra Miskolctapolca
88.400 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval