Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Berozsdásodott a kakas

Rozsdás Kakas Étterem & Kávézó BudapestRozsdás Kakas Étterem & Kávézó Budapest a térképen

Átlagos 2017. augusztusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2017. szeptember 2.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
A nyár utolsó hétvégéjén egy kellemes múzeumi sétát tettünk a Nagytétényi Kastély múzeumban. A hétvége és a sok látogató ellenére a múzeum büféje zárva volt, így a múzeumi sétánk végén éhesen és szomjasan maradtunk. Ajánlották a múzeum közelében lévő Rozsdás kakas éttermet. Fél öt előtt értünk a vendéglőbe, ami a kiírás szerint aznap, vasárnap lévén, 18 óráig volt nyitva. Az étterembe lépve hosszas köszöngetés után előkerült egy idősebb hölgy, aki meglátva bennünket szó nélkül visszaszaladt a konyhába, majd előkerült egy úr (talán a tulaj), akivel üdvözöltük egymást, majd pedig elmondtuk neki, hogy először is inni szeretnénk, nagyon gyorsan, ha lehet, majd pedig egy kései estebédet ejtenénk meg. Közölte az úr, hogy sajnos éppen zárnának, mindent elpakoltak, felmostak, ezért ne nagyon járkáljunk, üljünk le az ajtóhoz közel, ahol üdítővel kiszolgált bennünket. Miközben kortyolgattuk italunkat, elmondta, hogy sajnos már mindent összepakoltak, így nem tud étellel kiszolgálni (másfél órával a záróra előtt). Éhesen távoztunk, de legalább a szomjunkat olthattuk a nem túl nagy választékból. Biztosan hangulatos, házias vendéglő lehet (mint ahogyan azt a múzeumban is elmondták), de sajnos ezt mi nem ismerhettük meg,mert még mozogni sem nagyon engedtek a kerthelyiség felé, mondván, hogy már felmostak. Ezután nincs kedvünk megismerkedni ezzel a hellyel.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Gyenge
Kiszolgálás:Gyenge
Hangulat:Gyenge
Ár / érték arány:Átlagos
Tisztaság:Átlagos
Népszerű szállások a környéken
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
2025.05.01-ig
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
63.147 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Wellness Hotel Szindbád Balatonszemes - Nyári sláger kiemelt időszakban
Nyári sláger kiemelt időszakban
07.12-08.18.
Wellness Hotel Szindbád Balatonszemes
99.600 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Helikon Keszthely - Balatoni pihenés
Balatoni pihenés
2025.01.05-ig
Hotel Helikon Keszthely
70.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval