Kiváló
2018. februárban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2018. május 25.Ajánlom a helyet másoknak is!
A The Selectionre a Tripadvisor-on figyeltem fel, igen jók az értékeléseik. Amikor első ízben jártam náluk, akkor sajnos épp felújítás alatt állt a hely. Vélhetően jót tette a helynek séfcsere, mert az én tapasztalataim sokkal jobbak voltak, mint a tárgyilagosságáról és hozzáértéséről ismert Zigzag kollegináé. Ettünk két menüt, egy két fogasosát (1590) és egy három fogasosát (1990) mivel nem volt sok értelme, hogy ugyanazt a desszertet ketten is megegyük.
Ettük tyúklevest, rántott mozzarellát, bbq csirkét paprikás mártással és galuskával, ez lényegben egy csirkepaprikás átirat volt, továbbá mangalicakolbászt tört burgonyával. A desszert almás rétes volt, amibe tettek bőven diót és mazsolát is. Jó házias ízek voltak ezek, minden a helyén találtatott.
Az italok sem kommerszek, van ez sor minőségi sörük, igaz meglehetős áron, nálam 1000 ft a pszichológiai határ, egy fősodratú kraft sörre (pl Távoli galaxis, Bakancslista) egyszerűen nem adok ennél többet. Itt meg 1300 ftnál indultak ezek a sörök.
Nem fine dining, de a maga kategóriájában korrekt 5 pont.
Szívesen beülnénk ide máskor is.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok: Kiszolgálás: Hangulat: Ár / érték arány: Tisztaság: The Selection további értékelései
2019.11.10a párjával
Kiváló
Úgy látom, a régebbi hozzászólások óta megváltozott a bisztró profilja, most ugyanis a BBQ a fő vonal. Faszén tüzelésű PIT smokerben alacsony hőfokon, órákig füstölt húsok terjesztik a hely jó hírét. Húsok, burgerek, saláták, finom szószok szerepelnek az étlapon. A burgerek árát látva néhányszor...
2017.08.07kollégákkal
Átlagos
Az Október 6. és az Arany János utca sarkán korábban egy angol pub működött, de az elmúlt 1 évben már eléggé halódott, pedig az Október 6. utca már szinte végig kajálós utcává alakult át, ahová nagyon sokan járnak enni, szóval ha jó lett volna a hely, itt biztos, hogy életképes és sikeres...
Népszerű szállások a környéken
Kedvezményes ajánlat
2024.12.23-ig
94.464 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Nyugdíjas napok
2024.10.31-ig
127.200 Ft / 2 fő / 4 éj-től félpanzióval
Félpanziós ajánlat
2025.01.02-ig
18.915 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval