Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

A világ négy égtájáról összegyűltek

Filozófusok kertje BudapestFilozófusok kertje Budapest a térképen

Kihagyhatatlan 2022. májusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2022. július 2.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A Gellért hegy tetején, a víztározó felett lévő misztikus helyszín, legalábbis számomra mindenképpen az. Legutóbb az Erzsébet híd budai hídfőtől indultam el gyalogosan, majd a Gellért szobor érintésével, a mellette lévő erdei ösvényen felfelé jöttem fel ide. De volt már, hogy a Sziklatemplom felől sétáltam fel. Lefelé a Hegyalja út felé mentem le, az már egy nagyon rövid séta volt.
A több alakos szoborcsoportot 2001-ben avatták fel. Wagner Nándor szobrász készítette az Ehnaton, Jézus, Buddha, Lao-ce, Ábrahám, Gandhi, Bódhidharma és Assisi Szent Ferenc alakját megformázó kompozíciót. Kör alakban 5 figura található, akik közül négyen álló helyzetben vannak, míg Ábrahám a földre borulva, arca nem látható. Mindannyian a kör középpontja felé néznek, egy fényes kis gömbre (a közös pontra, talán az egy Istenre, a Mindenhatóra, a világmindenség lényegére). Három további figura egymás mellett állva néz a Budai Vár irányába egy vonalban. Itt vannak a legnagyobb vallás alapítók, próféták, gondolkodók.
A szoborcsoport mellett vannak padok, egyébként nagyon békés, zöld a terület. Elég kevesen járnak ide, nincs nagy nyüzsgés.

A másik, itt található szobor a Buda királyfit és Pest királykisasszonyt ábrázolja, ahol a két város egyesülését szimbolizálta a szobrász, Lesenyei Márta, 1982-ben került ide. A királyi páros a főváros domborműve felett talál egymásra szimbolikusan. Kiváló panoráma nyílik a Mátyás-templom, a Budai Vár, a Bazilika és a Lánchíd, Duna irányába.

Imádnivaló hely, nézzétek meg!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (28)
Filozófusok kertje Budapest - EgyébFilozófusok kertje Budapest - EgyébFilozófusok kertje Budapest - EgyébFilozófusok kertje Budapest - EgyébFilozófusok kertje Budapest - EgyébFilozófusok kertje Budapest - EgyébFilozófusok kertje Budapest - EgyébFilozófusok kertje Budapest - EgyébFilozófusok kertje Budapest - EgyébFilozófusok kertje Budapest - EgyébFilozófusok kertje Budapest - EgyébFilozófusok kertje Budapest - EgyébFilozófusok kertje Budapest - EgyébFilozófusok kertje Budapest - EgyébFilozófusok kertje Budapest - EgyébFilozófusok kertje Budapest - EgyébFilozófusok kertje Budapest - EgyébFilozófusok kertje Budapest - EgyébFilozófusok kertje Budapest - EgyébFilozófusok kertje Budapest - EgyébFilozófusok kertje Budapest - EgyébFilozófusok kertje Budapest - EgyébFilozófusok kertje Budapest - EgyébFilozófusok kertje Budapest - EgyébFilozófusok kertje Budapest - EgyébFilozófusok kertje Budapest - EgyébFilozófusok kertje Budapest - EgyébFilozófusok kertje Budapest - Egyéb

Filozófusok kertje további értékelései

2022.07.05egyedül
Kihagyhatatlan
A filozófusok kertje persze, hogy gondolatokra ragadtatja az embert... ha már ennek a (szent? nem szent?) hegynek az egyik oldalán a névadó áll az emelvényen, aki elhozta a koronát, és az elnyomáspárti, royalista vallást vele együtt, ami ezer évre megnyomorította a földön dolgozó ember...
Népszerű szállások a környéken
Hotel Freya Zalakaros - Senior ajánlat fürdőbelépővel
Senior ajánlat fürdőbelépővel
2024.12.20-ig
Hotel Freya Zalakaros
116.790 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval
Ensana Thermal Hévíz - Wellness élmények előfoglalással
Wellness élmények előfoglalással
2024.12.23-ig
Ensana Thermal Hévíz
88.290 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Thermal Hotel Balance Lenti - Senior hétköznapok fürdőbelépővel
Senior hétköznapok fürdőbelépővel
2024.12.24-ig
Thermal Hotel Balance Lenti
102.240 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval