Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Utrenye és vecsernye

Szent Flórián görögkatolikus templom BudapestSzent Flórián görögkatolikus templom Budapest a térképen

Érdekes 2024. februárban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2024. február 23.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Alig léptem ki a csodás, kívül-belül acélkék Szent Ferenc sebei templomból, a Fő utca másik oldalán, pár lépésre egy újabb templom magasodott, nevezetesen a Budai Görögkatolikus Parókia, avagy a vízivárosi Szent Flórián templom. Szent Flórián vértanú a tűzoltók védőszentjeként a várost megóvni hivatott a tűzvészektől, tiszteletét német bevándorlók hozták magukkal a XVIII. században, akik a század közepén kórházi kápolnát, majd ezt a viszonylag kisebb templomot építették, kizárólag magánadományokból.
Érdekesség, hogy a Főváros 1920-ban átadta a kápolnát a görögkatolikus egyháznak, azon belül is a budai híveknek, akik a korábbi barokk berendezést és díszeit szinte teljesen eltávolították, a főoltár és a szószék kivételével. További érdekesség, hogy a Fő utca terepszintjének megemelésekor a templom padlószintjét és kapuját is feljebb kellett emelni kb. 140 cm-rel 1936-37-ben.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (10)
Szent Flórián görögkatolikus templom Budapest - EgyébSzent Flórián görögkatolikus templom Budapest - EgyébSzent Flórián görögkatolikus templom Budapest - EgyébSzent Flórián görögkatolikus templom Budapest - EgyébSzent Flórián görögkatolikus templom Budapest - EgyébSzent Flórián görögkatolikus templom Budapest - EgyébSzent Flórián görögkatolikus templom Budapest - EgyébSzent Flórián görögkatolikus templom Budapest - EgyébSzent Flórián görögkatolikus templom Budapest - EgyébSzent Flórián görögkatolikus templom Budapest - Egyéb
Népszerű szállások a környéken
Portobello Hotel Esztergom - Wellness pihenés félpanzióval
Wellness pihenés félpanzióval
2025.01.02-ig
Portobello Hotel Esztergom
54.800 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Holiday Hotel Csopak - Előrefizetési kedvezmény
Előrefizetési kedvezmény
05.31-09.08.
Holiday Hotel Csopak
27.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Gotthard Hotel Szentgotthárd - Senior 55+ ajánlat fürdőbelépővel
Senior 55+ ajánlat fürdőbelépővel
2025.03.17-ig
Gotthard Hotel Szentgotthárd
42.120 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval