Budapesttől délkeletre, Áporka, Sári, Taksony, Peszéradacs és Kiskunlacháza közt fekvő település. Első említése 1321-ből való Budymatheusfelde formában (Bugyi Máté földje). Nevezetességei: Ürbőn szikes tavak, sajátos madárvilággal, Szégyenkő, Beleznay-kastély, Forster-kastély, római katolikus templom, Tájház.
Úton voltam, esteledett, jól jött volna egy kávé, itt találtam ezt a helyet, minden nehézség nélkül leálltam az út szélén és bementem. A hölgy a pultban kedves volt, üdítőt kértem, azt hiszem, feketeribizlist, meg még kávét is hozzá. Úgy nagy általánosságban ez egy falusi ivó, de nem kelt rossz...
Nagyon jó volt minden, finom ételek, tiszta asztalok, pedig csúcsidőben mentünk be, de mindent rendben találtunk, csak ajánlani tudom ezt a helyet másoknak is
A Friss pékség, mint nevéből is sejthető, a város albán péksége. Vagy talán csak az egyik albán pékség, nem elképzelhetetlen, hogy egy 15000-es településen akár több is működjön. Egy mákos tekercset vettem, szokás szerint. 520 forintba került, ami átlagos ár/érték arány, maga hely jóindulattal...