Nagyon szeretünk ide járni , az ételek finomak es igazán tradicionális , és magyaros ! Bőséges adag olyan igazi magyar módra ! A személyzet gyors és kedves ! Csak ajánlani tudom *****
A szállásadónk ajánlotta a helyet. Frissen érkeztünk, ezért hagyatkoztunk más javaslatára. Központi helyen található, nagy terasszal várja a vendégeket. A személyzet kedves és profi. Az ételek és az adagok is jók. A meggyes sör nagyon finom (kézműves áru), ezen kívül szilvás-krémsajtos csirkemellet és a májjal töltött csirkemellet ajánlom.
A roston csirkemellek alulfűszerezettek voltak, ennyi negatívumot tudnék elmondani. Az árak helyi viszonylatban átlagosnak mondhatóak. Kipróbálható, de ennél jobbakat is lehet találni.
Kellemes környezetben, jó hangulatban költöttük el vacsoráinkat. Az adagok bőségesek és ízletesek voltak. A személyzet előzékeny és udvarias magatartást tanúsított. A mennyiség és minőség arányában az árakkal is minden rendben volt. Ott tartózkodásunk alatt szinte mindig telt házat tapasztaltunk. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Beültünk Gyulán március 24 én pénteken,a központi helyen lévő Sőrpince nevű étterembe és rendeltünk kávét. A kávé olyan volt mint egy híg tea, kértünk tejszínt mellé, az pedig gyakorlatilag egy csészében kihozott meleg tej volt. Szégyellje magát az étterem, hogy ezen a patinás helyen ilyen felháborító minőségű kávét szolgál fel
Kifejezetten a menüért tértünk be, és nem csalódtunk. Nagyon korrekt, megfelelő adag, finoman elkészítve, gyors a kiszolgálás. Miután a parkolóóra ketyegett, nagyon jó volt látni az igyekezetet a pincérek részéről. Baráti ajánlásra mentünk ide, és máskor is betérünk egy gyors ebédre. Dél körül alig volt asztal, mi egy kedves párral feleztünk. Talán az étlapot is megpróbáljuk legközelebb.
Az érettségi napjain sokszor betértem egy ebédre. A kiszolgálás és az étel elkészítési ideje is magasan viszi pálmát. Régebben családdal gyakran jártunk oda vacsorázni, sok féle ételt ettem ott, de még egyikben sem csalódtam. Nagyon szeretem ezt az éttermet, mindenkinek csak ajánlani tudom! :)
Tegnap töltüttünk egy napot Gyulan a családommal . Ebéd időben menüt fogyasztottunk. Mint a gyorsasággal és az ételek izével is meg voltunk elégedve. Ezért ugy döntöttünk, hogy a vacsoránkat is ott fogjuk fogyasztani. Azt kell mondanom, hogy nem csalodtunk . Az ételek külalakjával és az izével is nagyon meg voltunk elegedve mindannyian.
Gyönyörű tálalás mellet az izek is nagyon el voltak találva. Gyors és kedves kiszolgálásra se panaszkodhatunk. Ha erre járunk , mi mindenképp befogunk tévedni a családommal. Csak ajánlani tudom.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.