Kiváló
2013. augusztusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2014. április 15.Ajánlom a helyet másoknak is!
Korábban nem jártunk még Hajdúszoboszlón és környékén, internetes böngészés alapján választottuk ki ezt a szállodát. Útközben Hortobágyra és a Tisza-tóhoz is ellátogattunk, és Szoboszlóról átmentünk egyik este Debrecenbe is egy koncertre.
Az egész szálloda, ezen belül a szobánk, az étkezés, a kiszolgálás, az egyéb szolgáltatások minden nagyon szuper volt, semmire sem lehetett panaszunk. Kétszemélyes franciágyas, légkondis szobánk a parkolóra nézett. A tisztasággal és a rendezettséggel is nagyon meg voltunk elégedve. Mindezeken túlmenően a szálloda legnagyobb vonzereje talán az lehet, hogy egy zárt folyosón keresztül bármikor ingyenesen át lehet menni a gyógyfürdőre + strandra, akár egy szál fürdőköpenyben, papucsban és fürdőruhában is. Mivel napközben kirándultunk, ezért én a reggeli órákban mentem át a fürdőbe, ami azért is előnyös volt, mivel ilyenkor még alig voltak, nem volt tumultus egyik medencében sem, bár a strand csak később nyitott ki.
Az étteremben a reggeli és a vacsora is svédasztalos volt. A szállodában szinte teltház volt és az étteremben is nagyon sokan voltak, ennek ellenére az ételek sohasem fogytak ki, folyamatosan töltötték fel őket, nem is várták meg a pincérek, hogy valamelyik fogás teljesen kiürüljön. Nekem az ízek is nagyon bejöttek, változatos, finom és gusztusos volt minden. Magyaros ízek, fogások és könnyedebb, mediterrán ízek és étkek is szerepeltek a kínálatban.
Összességében nagyon tetszett, bármikor szívesen visszamennék.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet: Tisztaság: Ár / érték arány: Kényelem: Szolgáltatások: Étkezés: Elhelyezkedés: Fényképek (14)
Még több kép (4 db)
Hunguest Hotel Aqua-Sol további értékelései
2024.05.04a párjával
Gyenge
Etelek finomak voltak es boseges. A mellettunk levo szobaban dohanyoztak, igy szelloztetni miattuk sokszor nem lehetett. A szalloda fala itt ott felelmetes, foleg az erkelyeknel. A furdoben nem volt szappan, bar soha nem hasznalom. A butorok nemelyiken vmi odafrocskolt cucc volt. Standard szoba,...
2024.04.06gyerekekkel
Átlagos
Ami nem tetszett: Sok az ukràn/ orosz vendèg akik nem igazàn vannak tekintettel màsokra sem az ètkezèsnèl sem a fürdőben bàr ez nem a szàlloda hibàja . A gyerekeknek van 2 jàtszószoba,egy a kicsiknek ès egy a nagyobbaknak ahol van xbox...
2024.01.11a párjával
Jó
Vendéglátós vélemény! Szálloda tényleg "retro" ágyrugók nyikorognak, nem igaz, nem lehet kicserélni! Étkezéssel problémák! Szuper konyha, jó ételek, megfelelően elkészítve, de az igénybevétel erősen korlátozott! "Holtszezonban jártunk ott", 10 perccel vacsoraidő megkezdése után, nincs szabad...
A Hunguest Hotel Aqua-Sol legnépszerűbb csomagjai
Nyári ajánlat
206.000 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval
07.01-08.31.
Kedvezményes ár félpanzióval
104.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
2025.05.01-ig
Ezek a szállások is érdekelhetnek
2 éjszakás ajánlat félpanzióval
2025.01.06-ig
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
82.460 Ft / 2 fő / 2 éj-től csodás félpanzióval
Senior csomag nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezők részére
2024.12.23-ig
Silver Hotel Hajdúszoboszló
89.976 Ft / 2 fő / 2 éj-től csodás félpanzióval
Kedvezményes ajánlat
2024.06.21-ig
114.880 Ft / 2 fő / 2 éj-től csodás félpanzióval