Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Érdekes kaland

Vulcano Étterem MesteriVulcano Étterem Mesteri a térképen

Átlagos 2023. szeptemberben, egyedül járt ittÉrtékelt: 2023. szeptember 21.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Valahogy azt terveztem a múlt héten, hogy Sárvárról átugrom Celldömölkre, aztán út közben eszem valahol valamit, na ez lesz éppen a Vulcano étterem, virított is hivalkodóan a térképen. Rajtam nem múlik, gyerünk! Meg is találtam, Néhány roskatag öregúr ácsorgott egy osztrák rendszámú mikrobusz mellett, megtudtam, hogy szarvasra mentek, el is ejtettek vadat, előző nap volt kiterítve. Bementem a vendéglőbe, mert nem vagyok sem osztrák, sem vadász és el is ítélem az éppen bőgő bikák nászának ilyen módon való meggyalázását. Ezek a suttyók nem a beteg állatokat lövik ki, hogy segítsenek a természetnek, hanem a legszebbet, a legegészségesebbet, hogy ne szaporodhasson. Az étteremben nem volt senki, egy darabig szerencsétlenkedtem, beszóltam a konyhába, hölgy kijött, mondta, nincs itt, elment, majd jön. Hát elnézelődtem. Azután megjött az úr, és máris foglalkozni kezdett velem. Egyébként nagyon barátságos volt, örült a vendégnek, szívesen beszélt. Kértem egy kisadag húslevest gazdagon, meg másodiknak - az úr külön ajánlására - bélszínt dödöllével, gombamártással. A leves kis piros lábasban érkezett, és ismerjük el, hogy unalmas volt és íztelen. Sok helyen még arra sem veszik a fáradtságot, hogy összekeverjék az anyagokat, hanem ahogy külön lettek tárolva, hát külön is maradnak a répák, tészták, húsok. Lehangoló. A bélszín is jól nézett ki, de aztán ez is elszomorodott. Nos, talán meg kellett volt kérdezni, hogy hagyna szeretném? Teljesen átsütve, vagy csak félig, vagy csak úgy nyersen? Nos, ez kívülről szépen átsütöttnek látszott, belül viszont lilanyers volt, egyes helyeken meg még véresen piros is, Azokat a falatokat meg is hagytam, Ha nyers állatot szeretnék enni, akkor futok a legelőn a tehén után és kiharapdálok belőle. De én nem szeretnék nyersen enni húst, legfeljebb a tatár beefsteak lehet kivétel. A gombaszósz is ízetlen volt, a dödölle meg egy puha massza, némi apró pirított hagyma azért került mellé. Meg valami nyers póréhagyma is. Itt a konyha a gyenge láncszem, azt hiszem. Sajnálom. A másik, amiért húztam az orrom, hogy kértem limonádét. Az úr is kezdte gyártani. Direkt odasomfordáltam a pulthoz, és néztem, hogy úgy közvetlenül, a mindenre használt mancsával teszi bele a szeletkéket, Lehet, hogy én vagyok a finnyás, de azért mégis... szóval, ennek nem így kéne működnie. Mindezért 9000 forintot fizettem, borravalóval együtt.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Átlagos
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:
Ár / érték arány:
Tisztaság:Átlagos
Fényképek (23)
Vulcano Étterem Mesteri - Étlap/itallapVulcano Étterem Mesteri - Étlap/itallapVulcano Étterem Mesteri - EgyébVulcano Étterem Mesteri - EgyébVulcano Étterem Mesteri - Étel/italVulcano Étterem Mesteri - EgyébVulcano Étterem Mesteri - Étel/italVulcano Étterem Mesteri - Étel/italVulcano Étterem Mesteri - Étel/italVulcano Étterem Mesteri - BelsőVulcano Étterem Mesteri - EgyébVulcano Étterem Mesteri - Külső képVulcano Étterem Mesteri - Külső képVulcano Étterem Mesteri - Külső képVulcano Étterem Mesteri - EgyébVulcano Étterem Mesteri - BelsőVulcano Étterem Mesteri - BelsőVulcano Étterem Mesteri - BelsőVulcano Étterem Mesteri - EgyébVulcano Étterem Mesteri - EgyébVulcano Étterem Mesteri - EgyébVulcano Étterem Mesteri - BelsőVulcano Étterem Mesteri - Étlap/itallap
Népszerű szállások a környéken
Vulkán Wellness Hotel és Kemping Celldömölk - Napi ár félpanzióval
Napi ár félpanzióval
2024.12.21-ig
Vulkán Wellness Hotel és Kemping Celldömölk
37.260 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Villa Plattensee Vonyarcvashegy - Legjobb ár
Legjobb ár
2024.09.29-ig
Villa Plattensee Vonyarcvashegy
25.080 Ft / 2 fő / éj-től büféreggelivel
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
2025.05.01-ig
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
63.147 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval